Wolff inkább nem is mond semmit a Ferrari stratégiájára…

megosztás
hozzászólás
Wolff inkább nem is mond semmit a Ferrari stratégiájára…
Szerző:
2020. júl. 31. 13:23

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke úgy gondolja, nem az ő dolga kommentálni a Ferrari terveit és stratégiáját. A csapatvezető azt is hozzátette, őket is meglepte, hogy ennyire erősen kezdték a 2020-as idényt.

A Mercedes nagyon erősen kezdte a 2020-as szezont, és mind a három versenyt a német istálló valamelyik pilótája nyerte meg. A csapatfőnök Toto Wolffot a pénteki sajtótájékoztatón kérdezte meg a Sky Sports arról, hogy emlékszik-e olyan szezonra, amelyben ennyire erősek voltak, miközben a többiek szenvedtek.

„Tulajdonképpen még meglepetést is jelentett, hogy ennyire erősen kezdtük ezt a szezont, még sosem kezdtünk ennyire erősen, ráadásul a versenyzőink is elégedettek az autóval. Ilyen szempontból csak annyi a dolgunk, hogy fenntartsuk a lendületet.”

Még több F1 hír:

„Viszont ilyenkor könnyű kicsit zavarttá, kicsit könnyelművé válni. Tehát próbáljuk a továbbiakban is a gázpedálon tartani a lábunkat.”

A Ferrari nyilatkozatára nem akart reagálni Wolff – szerinte nem lehet elengedni 2 szezont 2022 miatt, ráadásul ezzel nem is szereznének előnyt.

„Nos, láttam a nyilatkozatukat, azonban nem tudok ítéletet mondani felette, mivel nem tudsz elengedni két szezont, hogy 2022-re készülj fel. Csak januárban kezdheted el a 2022-es kocsi készítését, szóval ha elengeded ezt az idényt, az nem fog előnyt jelenteni 2022-re. Szerintem nem az én dolgom kommentálni a Ferrari tervét és stratégiáját.”

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

A Red Bull a helyzetük miatt rendkívüli ülést hívott össze. Wolfftól azt is megkérdezték, hogy a Mercedes erősségei emelik-e ki a Red Bull gyengeségeit.

„Nem vagyok biztos abban, hogy megértettem a kérdésed, de a Racing Point meglepő módon nagyon-nagyon versenyképes volt Budapesten, és valószínűleg a 4-es kanyarban az övék volt a legerősebb autó. Nagyon erősnek tűnnek a gyors kanyarokban itt is.”

„A Red Bullra áttérve: ők a szezon lefolyásával folyamatosan egyre erősebbé válnak, egyre többet tanulnak a pályán, és kétségtelen, hogy a riválisunkként fognak visszatérni – ezt már ma reggel is lehetett látni.” – utalt Wolff az első szabadedzésre, amelyen Max Verstappen volt a leggyorsabb.


A Forma-1 új hivatalos játékának legnagyobb újítása a „My Team” mód lesz, amin belül lehetőségünk adódik egy 11. F1-es csapat irányítására, melyet szinte a végtelenségig a saját arcunkra szabhatunk.

Hulkenberg válasza a beugrásra: Igen, csináljuk…

Előző cikk

Hulkenberg válasza a beugrásra: Igen, csináljuk…

Következő cikk

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: második szabadedzés - Brit Nagydíj 2020 (LIVE)

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: második szabadedzés - Brit Nagydíj 2020 (LIVE)
Hozzászólások betöltése