Wolff hármasra értékeli a Mercedes eddigi szezonját: „Kudarcot vallottunk”

A Mercedes a nyári szünet előtt már elkezdett zárkózni az élcsapatokhoz, ugyanakkor Toto Wolff nem elégedett a szezon első felével, de kijelentette, hogy nem adják fel és tovább fognak fejlődni.

Toto Wolff, Team Principal and CEO, Mercedes AMG

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Az olasz Gazetta dello Sportnak nyilatkozva Wolff azt mondta, a Mercedes még nem adta fel, és a csapat továbbra is célnak tekinti, hogy legalább egy győzelmet szerezzen idén. Azonban az idei év nehéz kezdése után ez nehéz lesz.

Nyolc év Mercedes-dominancia után a csapat idén tizenkét futamból egyet sem nyert meg. Ugyanakkor úgy tűnik, a Mercedes megtalálta a felfelé vezető utat, és a W13-as teljesítménye javulni látszik, ahogy az eredmények is.

Még több F1 hír:

Mégis, a pattogás egy olyan probléma, amitől a csapat nem szabadult meg teljesen. Wolff ezért úgy gondolja, hogy az FIA-nak be kell avatkoznia és segítenie kell a csapatokat a probléma megoldásában. Az olasz lapnak nyilatkozva az osztrák értékelte csapat eddigi szezonját:

„Egy hármas. Nem azért, mert még nem nyertünk futamot, hanem azért, mert nem váltottuk be az elvárásainkat. Nem vagyunk túl gyorsak és kudarcot vallottunk” – mondta Wolff.

Wolff frusztráltnak tűnik, és nem tudja, hogy a csapat miért nem talált még mindig vissza a régi kerékvágásba:

„Nem lettünk hirtelen egy csapat idióta. Még mindig ugyanaz a csapat vagyunk, mint korábban. Mindenünk megvan ahhoz, hogy visszatérjünk. Jobban és többet kell fejlődnünk, mint a Red Bullnak és a Ferrarinak, és ez nem könnyű” – zárta a csapatfőnök.

Vettel eleinte „irritálta” az embereket a Ferrarinál


 Íme a spái 24 órás videós összefoglalója:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Massa: Leclerc-nek nem szabadna kimutatnia a frusztrációját
Következő cikk Már lehet jegyeket venni a 2023-as Forma-1-es Magyar Nagydíjra, ne maradjatok le róla!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország