Wolff: Hamiltonra és rám sosincs hatással a negativitás

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff arról nyilatkozott, hogy Lewis Hamiltonra és rá sosem volt hatással a negativitás, a hétszeres világbajnokot pedig egy robusztus pilótának tartja, aki nem sokat gondol a silverstone-i történésekre.

Wolff: Hamiltonra és rám sosincs hatással a negativitás

Mint ismert, a Brit Nagydíjon Lewis Hamilton és Max Verstappen összeütközött egymással, ebből pedig a holland versenyző járt rosszabbul: míg ő kiesett, addig Hamilton 10 másodperces büntetést kapott, és győzni tudott a versenyen.

A világbajnoki harc részeként pedig egyre nagyobb a feszültség a Red Bull és a Mercedes között, a magyar nagydíjhétvégén a Mercedes azzal vádolta a Red Bullt, hogy próbálják bemocskolni Hamiltont, erre pedig azóta Marko is reagált, aki cáfolta a dolgot.

Még több F1 hír:

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff pedig azt mondta, hogy ennek nincs hatása a brit pilótára, aki ellenáll ezeknek a dolgoknak:

„Lewis nagyon robusztus és ellenálló, mert a történelem ilyenné tette őt. Sokat beszélek vele, viszont erről nem beszéltünk, vagy inkább azt mondom, hogy nem sokat beszéltünk róla” – idézte az osztrákot a RacingNews365.

Wolff pedig – aki már 8 éve a német istálló csapatfőnöke – úgy véli, elég jól ismeri ahhoz Hamiltont, hogy lássa, nem rázták meg a történtek.

 

„Elég jól ismerjük egymást, gyakran és transzparensen kommunikálunk egymással. És soha nem volt olyan negativitás, ami rá vagy rám hatással lett volna. Inkább arról beszélünk, hogy értékeljük a helyzetet és a magyarországi teljesítményünket. Szóval nem voltak rossz hatással rá a történtek.”

A Forma-1 szezonja Belgiumban fog folytatódni augusztus 29-én, az ikonikus pályára való látogatás előtt pedig Hamilton előnye 8, a Mercedesé pedig 12 pont Verstappen, illetve a Red Bull csapata előtt.

Marko a 16 éves Verstappenről: „Átlagosan 2 másodperccel gyorsabb volt mindenki másnál…”

megosztás
hozzászólás
Bottas reméli, lesznek még fejlesztéseik idén

Előző cikk

Bottas reméli, lesznek még fejlesztéseik idén

Következő cikk

Ricciardo Schumacherről: „Ahogy ezt most meséltem, libabőrös is lettem!”

Ricciardo Schumacherről: „Ahogy ezt most meséltem, libabőrös is lettem!”
Hozzászólások betöltése