Wolff: Hamilton tudja, hogy nem körülötte forog a világ

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, hogy Lewis Hamilton képességei jóval messzebbre mutatnak annál, mint amit a Forma–1-ben megmutat belőlük, és ennek része az is, hogy a pilóta tudja, hogy nem körülötte forog a világ.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 recevies the DHL Fastest Lap award from DHL

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A világbajnok talán az eddigi legerősebb szezonját produkálta 2020-ban, és megszerezte a hetedik bajnoki címét, beállítva ezzel Michael Schumacher rekordját. A dominálásának mértéke viszont sokakban felvetette a kérdést, hogy vajon Hamilton sikerei inkább az autónak és a csapatnak köszönhetőek-e, mintsem pusztán az ő vezetői képességeinek.

Az Autosport/Motorsport.com-nak Toto Wolff arról beszélt, hogy mekkora szerepe is volt valójában Hamiltonnak a Mercedes sikereiben. Az osztrák kifejtette, hogy sem a pilótát, sem a csapatot nem lehet külön kiemelni mint legfontosabb tényezőt.

Azt azonban igyekezett tisztázni, hogy toppilótának lenni jóval többről szól annál, hogy csak gyors vagy a versenypályán. „Ez nem egydimenziós. A Forma–1 mindig is arról szólt, hogy a legjobb ember a legjobb gépben tud nyerni.”

Még több F1 hír:

„A legjobb ember a leggyorsabb versenyzőt jelenti és a legintelligensebbet is. Ő megérti, hogy miként működik a csapaton belüli dinamika, ott a technikai tudás is, valamint a megfelelő kontextusban látja magát a szervezeten belül, és nem gondolja azt, hogy körülötte forog a világ.”

„Ezzel párhuzamban pedig az istállónak is az abszolút legjobbját kell nyújtania, hogy a különböző területeken képes legyen teljesíteni. Ebbe beletartozik a mérnöki, a kereskedelmi, a politikai és a kommunikációs oldal is, mert csak így maradhat minden mozgásban.”

„Ebben az üzletben nincsen varázslat, ellentétben azzal, amit a legtöbb ember gondol – még az iparágon belül is. Itt minden az apró nyereségekről szól, ahol mindennek a tökéletes helyen kell lennie ahhoz, hogy az alakulat sikeres lehessen.”

 

Hamilton jelenleg nem rendelkezik Forma–1-es szerződéssel, így igazából nem áll a Mercedes alkalmazásában, mivel az előző kontraktusa a tavalyi év végeztével lejárt.

Ugyan a felek közötti megbeszélések akár a szezon előtti tesztekig is elhúzódhatnak, Wolff nem fél attól, hogy Hamilton hirtelen úgy dönt, mint Nico Rosberg 2016-ban, vagyis hogy egyszer csak otthagyja a sportágat.

„Egyáltalán nem aggaszt, mert mindig tisztelni fogom Lewis döntését. Legyen szó arról, hogy hosszú ideig velünk marad még, vagy úgy dönt, hogy inkább elhagyja a sportot és valami másba fog. Szerintem mindenféle helyzetre fel kell készülnünk.”

„Ugyanakkor sokat beszélünk egymással, és megosztjuk a gondolatainkat. Úgy gondolom, hogy sok mindent el tudunk még érni közösen” – zárta gondolatát a csapatfőnök, aki tehát nem hiszi, hogy Hamilton visszavonulót fújna a közeljövőben.

Spa-Francorchamps sem csúnya, ha beköszönt a tél

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Pirelli 2021-re: óriásit léptünk előre!
Következő cikk Idősebb Carlos Sainz: Én lettem az új Ferrari pilóta édesapja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország