Wolff Hamilton jövőjéről beszélt, a brit reagált

A Mercedes pilótája, Lewis Hamilton reagált Toto Wolff azt érintő nyilatkozatára, hogy az osztrák megértené, ha Hamilton másfelé nézelődne, ha nem fejlődik a csapat.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG

A 2023-as sem a Mercedes éve lesz – legalábbis eddig erre mutatnak a jelek. A Red Bull egyelőre a többi csapat előtt jár, míg az első két futamon Verstappen és Perez mellett Alonso állhatott dobogóra.

Lewis Hamilton szerződése 2023 végén lejár a Mercedesszel, és a német istálló gyengélkedése miatt sokakban felmerült, hogy távozhat a 38 éves pilóta.

Még több F1 hír:

Ennek kapcsán a csapatfőnök Toto Wolff is elmondta a véleményét erről, sőt kijelentette, hogy nem sértődne meg, ha máshol is nézelődne Hamilton.

Erre reagált a hétszeres világbajnok is, aki elmondása szerint nem adja fel, így nem is koncentrál arra, hogy esetlegesen csapatot váltson:

„Nem koncentrálok erre. Imádom ezt a csapatot, és nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki részt vesz velem ezen a közös utazáson. Nem tudom máshol elképzelni magam.”

„Nem tudom elképzelni, hogy feladjam. Nem adom fel” – tette hozzá Hamilton a RacingNews365 szerint, aki eddigi F1-es pályafutása során csak 2022-ben maradt futamgyőzelem nélkül.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner szerint Európában keményen visszavághat nekik a mezőny
Következő cikk Eladásra bocsátják az Aston Martin-előd F1-es motorhome-ját

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország