Wolff: Hamilton dönti el, hogy rajthoz tud-e állni

Toto Wolff elmondta, hogy Lewis Hamilton maga dönti majd el, hogy képesnek érzi-e magát arra, hogy részt vegyen az Abu Dhabi Nagydíjon, miután a pilóta bevallotta, hogy még nem épült fel teljesen a COVID-19 fertőzéséből.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1

Steve Etherington / Motorsport Images

Miután a harmadik helyre tudta kvalifikálni magát a szezonzáró időmérőjén, Hamilton arról beszélt, hogy még „nem 100 százalékos”, és hogy „jó sokat fogyott”, ráadásul napokig ki sem kelt az ágyból a vírus miatt.

Wolff erre elmondta, hogy „teljes mértékben Lewis döntése, hogy elég fitt-e vagy sem” ahhoz, hogy részt vegyen a versenyen. Az 55 körös futam tavaly például másfél óránál is tovább tartott.

„Ő egy nagyon tapasztalt pilóta. Jól ismeri magát, és negatív tesztet produkált. Néha van olyan, hogy egy pilóta nem érzi teljesen tökéletesen magát, mégis versenyzik. Ez a helyzet most is.” Ettől függetlenül az osztrák csapatfőnök persze magabiztos azt illetően, hogy Hamilton lesz olyan jól, hogy beüljön az autóba.

További híreink:

„Egy versenyző persze mindenképpen szeretne visszatérni az autójába, még akkor is, ha nincsen minden rendben vele. Szerintem lehet arra számítani 10 napnyi vírusfertőzés után, hogy nem az abszolút legjobbadat hozod, de biztosan rajthoz áll majd.”

Hamilton betegsége egyébként a szerződésével kapcsolatos megbeszéléseket is hátráltatta. „Mivel nem érezte jól magát, ezért ez nem volt jó idő arra, hogy leüljünk. Azt terveztük, hogy nemsoká összeülünk és megbeszéljük, de ez most egy kicsit későbbre tolódik” – adott helyzetjelentést Wolff.

„Nem akarok viszont konkrét időpontot kijelölni, mivel nem szeretnék folyamatos kérdéseket kapni arról, hogy miért nem írtuk még alá.”

Legalább a Q2-ből kijutott Leclerc


Ilyen lenne visszafelé a Hungaroring a Forma-1-ben

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kivégzésre váró férfi fia írt levelet Hamiltonnak, aki lépni készül az ügyben
Következő cikk Ezzel a körrel szerezte meg a pole-t Verstappen Abu Dhabiban! (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország