Wolff hallani sem akar róla, hogy elúszott volna számukra az idény

Toto Wolff szerint még mindig bármi lehetséges a Mercedes számára az idei Forma–1-es szezonban, még annak ellenére is, hogy Mexikóban vereséget szenvedtek a Red Bulltól, és nem gondolja, hogy a bajnokság kezd kicsúszni a kezeik közül.

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

A csillagosok úgy vághattak neki a vasárnapi viadalnak, hogy az első sorból jó esélyük volt remek eredményt elérni. Az első kanyarban azonban minden megváltozott, és végül Max Verstappen aratott domináns győzelmet, Lewis Hamilton pedig nem sokkal előzte meg a harmadik helyen beérő Sergio Perezt.

Miközben Verstappen 19 pontra növelte előnyét, a Red Bull is egyetlen pontra zárkózott fel a Mercedesre a konstruktőri bajnokságban, köszönhetően zsinórban harmadik kettős dobogójuknak.

Mivel Hamilton az utóbbi három viadalon nem tudott Verstappen előtt végezni, ezért az apró előnyéből lassan egy futamnyi hátrány alakult ki, így most már mindenképpen a bikásoknál van a lendület az idény utolsó négy hétvégéje előtt.

Még több F1 hír:

Toto Wolff azonban kijelentette, hogy a csapatuknál senki sem fogadja el, hogy kezd elúszni nekik az év, majd a törökországi erős tempójukat hozta fel példának. „Elég realista ember vagyok, de imádom az autóversenyzést, mert bármi megtörténhet.”

„Egyikünk sem fogja soha úgy elhagyni ezt a pályát, hogy már nem nyerhetjük meg. Még van négy futam, négy lehetséges győzelem, négy esetleges kiesés. Mi pedig harcolunk tovább. Tudjuk, hogy remek csapatunk van. Az autónk kivételesen jó volt Törökországban, és szerintem még bármi megtörténhet.”

„Ha persze megnézzük a matematikát, akkor nyilván szívesebben lennék 19 pontos előnyben, de ezt most el kell fogadnunk.” Amikor Hamiltont arról kérdezték, hogy érzése szerint mindenképpen nyernie kell-e Brazíliában, ő így válaszolt: „Alapvetően úgy érzem, mindegyik futamot meg kell nyernem.”

 

„Kellenek az extra pontok, miközben nem veszítünk, és ez volt a cél a legutóbbi futamon, meg azelőtt is, ahogyan most is. Ők viszont egyszerűen túl gyorsak. Mi mindent beleadunk, de sajnos ez most nem elég, hogy versenyre keljünk velük.”

Miközben Hamilton is egyre jobban lemarad, a Mercedes előnye az utóbbi két futam során 36 pontról egyre csökkent csupán. Hiába azonban a kedvezőbb kilátások, Christian Horner egyértelművé tette, még mindig nem érzik úgy, hogy karnyújtásnyira lenne a bajnoki cím.

„Nem, még 107 pontot lehet szerezni, tehát még sok van vissza. A megbízhatóságnak kulcsszerepe lesz, minden hétvégét maximalizálni kell a stratégia és a kerékcserék terén is. Meg kell mondjam, hogy a csapat most hibátlan volt, a pilóták is remek munkát végeztek. A taktika pedig szintén erős volt. Összességében jó csapatteljesítmény volt ez.”

Hamilton sem értette, Bottas miért nem védte a külső ívet

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen az utolsó utáni pillanatban lépett a fékre
Következő cikk Alonso örül a pontszerzésnek, miután „nem volt büszke magára” szombaton

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország