Wolff: Ez nem egy szétlövés Russell és Bottas között!

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff cáfolta, hogy George Russell és Valtteri Bottas éppen egy „szétlövés” kellős közepén lennének a 2022-es Mercedes-ülésért.

George Russell, Mercedes F1 W11

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Mercedes kötelékébe tartozó Williams pilóta, George Russell most Lewis Hamilton pozitív koronavírustesztje után helyettesíti a hétszeres brit bajnokot. Eddig jól sikerült számára a beugrás, hiszen egyből megnyerte az első szabadedzést.

Hamiltonról tudható, hogy szinte garantált az újabb szerződésének aláírása, Bottas pedig már meg is kötötte a megállapodását a következő szezonra. Mivel a tartalékpilótájuk, Stoffel Vandoorne helyett Russellt hozta fel a Mercedes, ez újabb spekulációkat indított be.

Mi van akkor, ha a csillagosok ezzel már Russell 2022-es leigazolását akarnák előkészíteni? Wolff azonban határozottan cáfolta, hogy a mostani hétvége arról szólna, hogy a két pilóta közül kit fognak majd választani a jövőben.

„Egyáltalán nem erről van szó. Hallottam ezt a pletykát. Nyilván nem lehet ezt szétlövésnek hívni, ha csak egy-két futamról van szó. Ennyi idő alatt nem lehet értelmezhető adatokat gyűjteni.”

„Ha George jól teljesít, az azt mutatja, hogy egy nap majd egy jó autóban fog ülni, és remélhetőleg győzelmekért és bajnokságokért mehet majd. Ez viszont még messze van, ezt ő is tudja. A lényeg, hogy jól menjen és ne hibázzon.”

Még több F1 hír:

„Nincs itt szó szétlövésről. Teljes mértékben bízunk Valtteriben, és számunkra mindig is fontos volt a lojalitás” – mondta határozottan Wolff.

Emellett arra is kitért, hogy ez a hét, valamint a jövő hét – amennyiben persze Hamilton még nem térhet vissza – „újabb adatokkal szolgálhat” majd a Mercedesnek, hogy megértsék Russellt, aki már 2017 óta az egyik junior pilótájuk.

„Tudjuk, hogy jövőre Lewisszal és Valtterivel fogunk versenyezni. Az, hogy mi lesz 2022-ben azon is múlik, hogy miként alakul az a szezon, és nem azon, hogy George hogyan megy egy oválon Bahreinben és egy szezonzárón Abu Dhabiban” – tette egyértelművé a helyzetet a csapatvezető.

A Ferrari döntött, nem a Haas.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Russell a leggyorsabb a Szahír Nagydíj második szabadedzésén, Bottas a top-10-en kívül, hátul a két Ferrari
Következő cikk Horner: Albon a „kispadra kerül,” ha elveszti a Red Bull 2021-es ülését

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország