Wolff: "Ez kolosszális balf*szkodás volt..."

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elárulta, hogy a Forma-1 vasárnapi Szahír Nagydíján egy meghibásodott rádió vezetett ahhoz a „kolosszális balf*szkodáshoz, ami végük George Russell élete első győzelmébe került.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG speaks to the media

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

A Lewis Hamilton helyetteseként első mercedeses versenyét futó, amúgy a Williamsben szereplő George Russell a rajtnál az élre állva uralta a verseny nagy részét, majdnem három másodperccel vezetett Valtteri Bottas előtt az első etap végén, majd a kiállások után ezt öt másodpercnél is többre növelte.

Aztán amikor az 59. körben kijött a biztonsági autó, a Mercedes egymás mögött kihívta két autóját a bokszba, bár lassan tették fel Russell kerekeit. Majd utána észrevették, hogy valójában a Bottasnak szánt gumikat kapta a brit, így Bottason maradt a rajta lévő szett.

Még több F1 hír:

Toto Wolff csapatfőnök a Skynak a szavakat nem nagyon válogatva írta le a történteket: „A mi részünkről hatalmas balf*szkodás folyt. Az autóknál dolgozó személyzet nem hallotta az utasítást, a rádió becsődölt és amikor bejött az autó, nem tudták, hogy most le kell-e cserélni a kereket, vagy rosszak vannak náluk, ezért végül nem a jó szettel ment vissza. Emiatt újra ki kellett állnunk.”

A Motorsport.com kérdésére később aztán összeszedettebben is elmondta, mi vezetett a hibáig: „Annyi történt, hogy amikor a szerelőket kiküldtük, akkor mondtuk nekik, hogy melyik gumikat kell kihozni. George garázsában ezt az utasítást nem hallották. Az egyik rádió nem működött, emiatt a rossz szerelők jöttek ki a rossz gumikkal.”

Russellnek a következő körben ki kellett állnia, hogy visszacseréljék a megfelelő kerekeit, de jelenleg is vizsgálják a versenybírák, amiért Bottas gumijait használta. „Azonnal tudtuk, hogy Valtteri kerekei már nincsenek nálunk, mert George autójára raktuk őket. Emiatt visszatettük Valtteri használt kemény keverékeit, amit leszedtünk és azonnal szóltunk George-nak, hogy be kell jönnie.”

A hibák ellenére Russellnek így is volt esélye a győzelemnek, az újraindítás után az ötödik helyről a másodikra jött előre és 19 köre lett volna levadászni Perezt, amikor egy defekt miatt negyedszer is kereket kellett cserélniük.

 

A fiatal versenyző végül kilencedik lett, a verseny után elmondta, hogy „rohadtul fáj” neki, hogy  így kellett lemaradnia első futamán a Mercedesnél a győzelemről. Wolff arra is válaszolt, a defektet mi okozhatta.

„A lassú defekt oka vélhetően az volt, hogy rengetegszer letért az ideális ívről az előzések miatt. Hogy nyerhetett-e volna? Nem tudom. A számításaink alapján utolérte volna Sergiót és a DRS segíthetett volna, de nem tudom. Sergio briliánsan versenyzett és megérdemelte a győzelmet, mert túl sokat hibáztunk és szerencsénk sem volt a defekttel.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Döntöttek a versenybírák Russell ügyében is!
Következő cikk Ez a 2 kép mindent elmond Russell versenyhétvégéjéről…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország