BRÉKING

Wolff és Rosberg: a fény és a sötétség váltja egymást a Mercedesnél

Toto Wolff és Nico Rosberg is csalódottan szemléli, mi történt a csapat teljesítményével egy hét leforgása alatt. Az új gumik érkezése miatt még nagyobb büntetést jelenthet az eltiltás – mondta Rosberg.

A tegnapi időmérős baki után Hamilton autójával már a verseny előtt gondok voltak, és a futamon ismét „eltűntek” a gumik a W04-ről. A sportfőnök elismerte, ez kellemetlen és kínos is, egyben megoldást kell találni a hullámzó teljesítményre. „Ez most nagyon nehéz volt – egy kicsit olyan, mint Bahreinben”- kezdte Wolff a Skynak.

„A verseny első fele nagyon nehéz volt sok üzemanyaggal, és sokat szenvedtünk, majd a végén sikerült visszanyerni valamennyit. Ki kell elemeznünk a történteket – tényleg nehéz futam volt. Mindez több dolog kombinációjának tudható be; nagyobb hőmérséklet a pályán és a levegőt illetően is, de még nem igazán tudom…”

„Az nagyon fontos, hogy az autónak tisztességes tempója van, és ez jó, mert jobb, mintha fordított lenne a helyzet. Ugyanakkor nagyon bonyolult a helyzet, ha azt látod, hogy úgy esik vissza az autó, mint ma tette. A fény és a sötétség váltja egymást; van egy nagyon jó versenyünk, majd egy másik, ami nagy csalódást jelent. Leszegett fejjel kell dolgoznunk, és nagyon keményen. Sokat kell gondolkodnunk, és most erre van is egy kis időnk. Ki kell találnunk, mi lehet a legjobb megoldás”- mondta Wolff.

Rosberg csak a 9. lett, így mindössze két pozíciót nyert a versenyen. A német, aki egy hete nyert, nagyon csalódott volt. „Ez egy nagyon nagy csalódást jelent, és egyike azoknak a hétvégéknek, melyet el kell felejteni”- mondta Rosberg.

„Egyben egy kicsit aggasztó is, már ami a versenytempót illeti. Visszahoz egy hónappal ezelőtti emlékeket, amikor nagyon szenvedtünk ezen a téren. Ma egy hasonló helyzetben találtuk magunkat. Ez határozottan aggasztó. Biztos, hogy a gumik lecserélésének is szerepe van ebben, mert egyes csapatok meg nagyon gyorsak lettek – mint a Renault (Lotus). Mi megint szenvedtünk. Nem szabad általánosítani, de lehet, hogy ez van.”

A Fiatal Versenyzők Tesztjén nem lesznek jelen, mivel büntetést kaptak, így a gumikat sem tesztelhetik. „Ez nem fog segíteni nekünk. Biztosra lehet venni. Tudtuk, hogy ez a büntetésünk, de most, hogy jönnek az új gumik, talán még rosszabbul jött.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamiltonnak vissza kell fognia magát, és imádkozik az új gumikért
Következő cikk Nem ez volt a terv – Sauber, Force India, Williams

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország