Forma-1 Bahreini teszt 2023

A McLaren elismerte, nem váltak be a téli fejlesztései

A McLaren elismerte, nem tudta teljesíteni saját fejlesztési céljait a 2023-as Forma-1-es autóval, de még nem tudják, hogy ez mennyire fogja befolyásolni szezon eleji formájukat.

Oscar Piastri, McLaren MCL60

A wokingi csapatnak csütörtökön néhány gyermekbetegséget kellett orvosolnia, több alkatrész megerősítésre szorult, így nem tudtak egész nap gyakorolni. Emellett Lando Norris és Oscar Piastri sem tűnt a legerősebbnek a pályán, köridőik is hagytak kívánnivalót maguk után.

A McLarent azonban nem érték meglepetésként a problémák, Andrea Stella csapatfőnök már az MCL60 bemutatóján arról beszélt, nem teljesen elégedett az autó jelenlegi verziójával, de remélik, hogy az Azeri Nagydíj környékére időzített fejlesztési csomag segíthet ezen.

Pénteken a bahreini tesztek helyszínén a vezérigazgató, Zak Brown elismerte, hogy a McLaren nem ott tart, ahol szeretnének, de a Motorsport.com kérdésére elmondta, azt nem tudják, a többiekhez képest hol állnak.

„Nem fogjuk ezt tudni, amíg el nem indul a szezon. Vannak fejlesztési célok, amiket nem tudtunk teljesíteni, jobbnak láttuk őszintének lenni erről. Ahogy mindenkinek, nekünk is rengeteg fejlesztésünk érkezik, amelyek már ígéretesebbnek tűnnek. Az előzetes céljainkat nem érjük el majd az első versenyen, de azt még nem tudni, hogy a rajtrácson ez mit jelent.”

A McLaren új versenyzője, Oscar Piastri arról beszélt, hogy első benyomásai szerint az MCL60 nem tűnik drámai előrelépésnek a tavalyi autóhoz képest: „Azt mondanám, hogy egy kis lépés előre. Már tudjuk, hogy remélhetőleg minél hamarabb, de jönnek új dolgok, eddig eléggé hasonlít arra, amit tavaly kipróbálhattam.”

A McLaren tudja, hogy hosszútávú céljaik – előreverekedni magukat az élmezőnybe – az infrastruktúra fejlesztésétől is függ. A csapat új szélcsatornája és szimulátora már idén rendelkezésre állhat, Brown szerint azonban nagyon meg kell gyorsítaniuk a fejlesztést céljaik eléréséhez:

„Továbbra is az élmezőnybe vágyunk. Ez egy kicsit több időbe fog kerülni. A technológiai infrastruktúra ehhez idén már teljesen, vagy legalábbis szinte teljesen készen áll. Ez izgalmas fejlemény. Vannak fejlesztéseink is, de a Forma-1 többi csapatának is. Ideje felpörögni.”

A McLarennel ellentétben az Alfa Romeónál csupa jó hírekkel tudtak szolgálni a tesztek első napja után.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ez nem a Mercedes napja: megadta magát a W14 Russell alatt!
Következő cikk Csou futotta a legjobb kört a második bahreini tesztnapon, a Mercedes napja katasztrofálisan sikerült!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország