Wolff értékelte a nap első felét: „Nem voltunk valami gyorsak...”

A Mercedes F1-es csapatának vezetője, Toto Wolff szerint a sebességváltóval kapcsolatos problémák a „semmiből jöttek”, és egyelőre nem tud magyarázatot adni, hogy mi okozta a meghibásodást.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

A mai napon kezdetét vette a Forma-1 2021-es szezonjának előszezoni tesztje Bahreinben, azonban a Mercedes számára nem indult problémamentesen az első nap, miután a csapat már a korai szakaszban váltógondokkal szembesült. A meghibásodott alkatrészt a szerelőknek ki is kellett cserélni, ami sok időt emésztett fel.

Valtteri Bottas emiatt csak jóval később tudott csatlakozni a mezőnyhöz, mindössze az edzés utolsó 35 percében tudott kint lenni a pályán, és csupán hat kört teljesített, mielőtt átadta volna az autót csapattársának, Lewis Hamiltonnak. Wolff értékelte a problémákkal tarkított kezdést.

Még több F1 hír:

„Nem voltunk valami gyorsak” – kezdte a Mercedes csapatfőnöke. „Nem volt jó a kezdet, mivel a semmiből jött egy sebességváltó meghibásodás, amit még nem tudtunk azonosítani és megérteni.”

„Szóval remélem, hogy ha simábban tudunk futni innentől kezdve, akkor felépülhetünk ebből. Ha még többet botlunk, akkor nyilvánvalóan ebben a három napban nem tehetünk sokat” – tette hozzá Toto Wolff.

 

A Mercedes Lewis Hamiltonnal kívánta visszahozni az elvesztegetett időt, azonban a hétszeres világbajnok sem futott sokat az első 90 percben, mindössze hét kört volt képes teljesíteni. Viszonyításképpen: Max Verstappen a 100 körös határnál tart, tehát nagy a lemaradása a német gyártónak.

„Azt hiszem, hogy a három nap után egy homályos képet fogunk kapni” – folytatta Wolff. „Bahrein reprezentatív lesz, de ezek a napok zordak, a szélviszonyok egyik napról a másikra változnak. És természetesen nem tudjuk az üzemanyagszintet, nagy különbségek alakulhatnak ki már 10 kilogramm hiánynál.”

„Szóval homályos a kép, de az első versenyhétvégén, a kvalifikáción, amikor lengetnek a zászlóval, szóval akkor ez a baromság abbamarad” – zárta le a gondolatait Wolff, aki némiképp indulatosan vette tudomásul a Mercedesszel kapcsolatos hibákat.

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: bahreini tesztek – 1. nap (péntek)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner nem tulajdonít nagy jelentőséget Verstappen megforgásának
Következő cikk Schumacher a tesztről: Bárcsak többet mehettem volna...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország