Wolff elmondta, miért sikerült rosszul Hamilton rajtja

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a sprintkvalifikációt követően azt mondta, hogy Lewis Hamilton szokatlan hibát vétett: „átaludta” a rajtot, ezért vesztett több pozíciót is.

Lewis Hamilton, Mercedes

Lewis Hamilton, Mercedes

Steve Etherington / Motorsport Images

Az Olasz Nagydíj sprintkvalifikációján a két Mercedes-pilóta rajtolhatott az első sorból, és bár Valtteri Bottas meg tudta őrizni az első helyét, viszont Lewis Hamilton rajtja rosszul sikerült, és az ötödik helyig esett vissza.

És mivel Verstappen a második helyen ért célba, így a holland pilóta előnye a pontversenyben 3-ról 5 pontra nőtt, holnap pedig a holland versenyző rajtolhat az élről, Hamilton pedig a negyedik pozícióból.

További híreink:

A német istálló csapatfőnöke, Toto Wolff pedig elmondta, azért vesztett pozíciókat a hétszeres világbajnok, mert tőle szokatlan módon „átaludta” a rajtot.

„Egyrészt Valtteri nagyon jó versenyt futott, és a rajtja is kiválóan sikerült. Másrészt Lewis „átaludta” a rajtot. Egyszerűen túl sokáig tartotta a kuplungot, ami szokatlan tőle” – mondta az osztrák ORF-nek.

„Max természetesen szerzett két pontot, Lewis viszont egyet sem, ráadásul Max rajtolhat majd a pole-ból. Lehet, hogy ezen a hétvégén 10 pontot ajándékozunk el. Viszont még semmi sincs veszve” – tette hozzá Wolff.

Verstappen a sprintet ugyan nem nyerte meg, de holnap remek helyzetből kezdhet…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Perez: A sprint semmit nem ad hozzá a Forma-1-hez!
Következő cikk Íme a 2021-es Forma-1-es Olasz Nagydíj rajtrácsa – két McLaren a top 3-ban!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország