Wolff elmondta, miért nem kereste a Verstappen családot a baleset után

Toto Wolff jó kapcsolatot ápolt korábban Jos Verstappennel és fiával is, de a silverstone-i baleset látszólag ezen is változtatott. Az osztrák csapatfőnök most elmondta, miért nem hívta fel őket, hogy érdeklődjön Max állapota felől.

Toto Wolff, Team Principal Mercedes

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Verstappen nemrég arról beszélt, hogy sok pilóta és szinte majdnem minden csapatfőnök érdeklődött nála, hogyan érzi magát a komoly becsapódást követően. Azt is elmondta azonban, hogy volt valaki, aki nem kereste őt meg: Toto Wolff.

Ez pedig talán furcsa lehet, hiszen ők egészen jó kapcsolatban álltak korábban. A Ziggo Sport megkérdezte a Mercedes főnökét, hogy mi állt ennek hátterében. „Csak azzal az információval dolgozhatunk, amink van.”

Még több F1 hír:

„Christian mondta a rádióban, hogy Max sértetlenül szállt ki az autóból. Utána pedig beszéltem a Red Bull vezetőségével is, akik ugyanezt erősítették meg. A dobogóhoz vezető úton pedig a médiát is megkérdeztük, és ők is elmondták, hogy Verstappen rendben van.”

„Ezért is ünnepeltünk úgy a Brit Nagydíjon, ahogy. Én igyekeztem azért a másik oldal szemszögébe is helyezni magam. Apaként és ellenfélként pedig meg tudom érteni, hogy amikor ezt látod a kórházból, amiről egyébként nem szóltak nekünk, akkor mérges leszel.”

„Szóval emiatt értettem, hogy min mennek keresztül, és emiatt kommunikáltam azt a média felé, hogy a legfontosabb Max állapota, és az, hogy rendben van. Ezek után jön az, hogy miként válasszuk ki a kommunikációs eszközt, és hogyan lehet azt használni a következő lépésnél. Mindenkinek meglenne a saját véleménye erről, és ez rendben is van. Nem bánom.”

 

Wolff tehát összességében nem igazán mondta el, hogy miért nem hívta fel Verstappenéket. Azt lehet leszűrni a szavaiból, hogy mivel ő úgy tudta, minden rendben van, vélhetően nem érezte ennek szükségét. Ez azonban nem feltétlenül vet jó fényt rájuk. Jos Verstappen egyébként meg is orrolt barátjára az esetet követően.

Már lassan tényleg nehéz lesz követni a sok odamondogatást és egymásra mutogatást, amelyet a két istálló csinál az utóbbi hetekben, de az biztos, hogy mindkét oldal sértettnek érzi magát különböző okokból, így pedig nehéz lesz megállapodásra jutni.

Wolff azt is elmondta, hogy ő örülne, ha újra a tisztelet jellemezné a Mercedes és a Red Bull kapcsolatát, nem pedig az ellenségeskedés. A jelenlegi helyzetben viszont nehéz elképzelni, hogy minden visszaálljon a korábbi álláspontra. Talán majd a nyári szünet feloldja a feszültséget… egy időre legalábbis.

Vettel elmondta, ő hogy látja az idei bajnoki csatát

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettelnek a tizedik helyre futotta az egyetlen Q3-as gyorskörével
Következő cikk Íme a Hungaroring eddigi sebességkirályai: meglepő nevek az élmezőnyben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország