Wolff: Eljött az összefogás ideje a Forma-1-ben

Toto Wolff szerint a biztonsággal nem lehet játszani, és itt az ideje annak, hogy a gumik terén ne az előnyszerzésről szóljanak a fejlemények. A Mercedes AMG részvényese és sportfőnöke örömmel nyugtázta a tegnapi változtatásokat.

A Mercedesnek – és a Red Bullnak is – „kapóra jöttek” a Silverstone-ban látott defektek, mivel már korábban is a biztonság megnyugtató csomagolásába burkolták az érvüket, miszerint engedni kell a Pirellinek, és vissza kell hozni a 2012-es abroncsokat, vagy engedélyezni kell a kevlárpalástos abroncsok alkalmazását. Természetesen számukra az sem volt elhanyagolható szempont, hogy kezdetben a W04 és az RB9 sem boldogult a túl érzékeny keverékekkel, melyeket 2013-ra biztosít a szállító.

Majd múlt vasárnap mindenki számára világos lett, hogy a dolgot nem lehet halogatni, és minden csapat egyetértett: cselekedni kell, bármi is legyen a megoldás.

„Olykor drámai eredményre van szükség ahhoz, hogy mindenki kötélnek álljon”- mondta Wolff a SID ügynökségnek. „Azoknak a csapatoknak is kinyílt a szeme, melyek korábban az új abroncsok ellen szavaztak: többé nem lehet ebben a dologban opportunistán keresni a saját előnyszerzés lehetőségét. A biztonság az elsőszámú prioritás, és a Forma-1-nek egységet kell alkotnia”- jegyezte meg.

Az osztrák részvényes nem tagadja, „nagyon megkönnyebbült” a tegnap bejelentett módosítások után – a csapatot a futófelület-leválása és a gumirobbanás is sújtotta.

Annak pedig mindenki nagyon örül Brackley-ben, hogy a vártnál jobban sikerült a 2013-as szezon első felvonása. „Remek sorozatban van részünk jelenleg. Sokkal jobbak vagyunk, mint azt a szezon előtt vártuk, mivel a tavalyi szezon második felében mutatott sikertelenség meglehetősen sok traumát okozott."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING