Wolff elégedett az első szabadedzéssel és büszke Russellre

Jól kezdte a Mercedes az osztrák hétvégét, ugyanis az első szabadedzésen mindkét autójukkal az első ötben végeztek, míg Toto Wolff nemcsak az FP1-ről, hanem a Brit Nagydíjról is beszélt.

George Russell, Mercedes-AMG, with Toto Wolff, Team Principal and CEO, Mercedes AMG

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Toto Wolff a spielbergi első szabadedzés után értékelte a látottakat, majd visszatekintett a silverstone-i eseményekre is. Péntek a két Mercedes előkelő helyeken kezdte meg a napot, hiszen George Russell harmadik, míg Lewis Hamilton ötödik lett az FP1 során.

„Azt hiszem, Spielbergben szelesebb, mint általában, és a hőmérséklet is érdekes (hideg). Úgy gondolom, hogy rendben voltunk. Kísérleteztünk a beállításokkal. Nem volt katasztrófa, de vannak olyan dolgok, amiket George autóján csináltunk, és valószínűleg Lewis autóján is átveszünk majd” – kezdte az első szabadedzés után Toto Wolff.

Még több F1 hír:

„Nehéz volt, de amit ebből a hétvégéből (Silverstone) leszűrtem, az az, hogy Russell kiszállt az autóból, hogy megnézze Csout, és ez egy ösztönös reakció volt. Nem az volt az első gondolata, hogy beindítsa az autót és valahogy visszajöjjön a bokszba. Ez az, aminek egy versenyző értékrendjének lennie kell” – folytatta a silverstone-i balesetre utalva.

Wolff aztán arról is beszélt, hogy Russellnek nem lett volna esélye a futamon, ugyanis a padlólemezt végig húzta a földöm a leszakadó gumi miatt, míg Lewis Hamilton egy kis szerencsével akár a futamot is megnyerhette volna.

Íme az Osztrák Nagydíj menetrendje!

Éld át újra a Brit Nagydíj legjobb pillanatait a Motorsport Images legjobb képeivel:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lépett az FIA, figyelmezteti a lassú autókat Ausztriában
Következő cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Osztrák Nagydíj - Időmérő (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország