Wolff: egy fecske nem csinál nyarat
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff figyelmeztette a csapatát, hogy ne kergessenek hiú ábrándokat azzal kapcsolatban, hogy a kanadai eredményük alapján hamarosan felvehetik a harcot a Ferrarival és a Red Bull-lal.
A 2022-es Kanadai Nagydíjon állt eddig legközelebb a két élcsapathoz a nyers tempója alapján a Mercedes, annak ellenére, hogy a szintén nem tükörsima aszfalttal rendelkező pályán előzetesen azt várták, hogy szenvedni fognak.
Emiatt még a Mercedesnél is úgy gondolják páran, hogy Silverstone-ban vagy a Francia Nagyíj helyszínén a Paul Ricardon végre ismét harcban lehetnek majd a győzelmekért, de Toto Wolff szerint fontos most, hogy ne ragadja el őket a hév, és arra emlékezteti kollégáit, hogy a Spanyol Nagydíj után is jelentősen visszaesett a tempójuk.
„Egy fecske nem csinál nyarat. Láttuk ezt a fecskét Barcelonában is, aztán mégis valahova máshova repült” – jellemezte a Mercedes helyzetét Wolff többek között a Motorsport.com-nak.
„Óvatosnak kell lennünk, mert a pénteki szabadedzéseken ismét nem volt jó a tempónk. Az esőben jók voltunk, ezt el kell ismernünk, és a verseny alatt is időről időre a mi autónk volt a leggyorsabb. A második etapban Lewis és George néha tartani tudta az élmezőny tempóját is.”
„Ezt nagyon jó volt látni, de ez nem jelentené azt, hogy nem kellene még elképesztően sokat dolgoznunk ahhoz, hogy ténylegesen ott legyünk az élmezőnyben.”
Wolff annak azonban kifejezetten örült, hogy Lewis Hamilton versenyét ezúttal nem kompromittálták külső tényezők:
„Több olyan verseny is volt már idén, ahol jobb eredményt vagy dobogós helyezést érhetett volna el, de balszerencséje volt a futamok alakulásával. Nagyon jó érzés azt látni, hogy most úgy állhatott fel a pódiumra, hogy ahhoz nem volt szüksége szerencsére, hanem önerőből végzett a harmadik helyen.”
Kukkantsátok meg a Kanadai Nagydíj legjobb képeit a Motorsport Images fotósai által:
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.