Wolff: ebből a szempontból hasonló Hamilton szerepe Schumacheréhez

Lewis Hamilton 2013-ban csatlakozott a Mercedes alakulatához, leváltva az akkori egyetlen hétszeres bajnokot, Michael Schumachert. Azóta viszont már közel tíz év eltelt, és most Toto Wolff beszélt arról, mennyiben hasonlít a két versenyző csapatnál betöltött szerepe.

Toto Wolff, Team Principal and CEO, Mercedes AMG, with Lewis Hamilton, Mercedes AMG

Hamilton 2023-ban már a 11. idényét fogja megkezdeni a csillagos márkával az F1-ben, és az elmúlt évek alatt hihetetlen sikereket tudtak elérni közösen. Ugyanez sajnos nem volt elmondható Schumachernél, aki 2010-ben érkezett meg hozzájuk, és összesen három szezont versenyzett a Mercedesnél.

Ezen időszak alatt pedig nem tudtak közösen futamgyőzelmet ünnepelni, de az alakulat vezető figurái az utóbbi években gyakran beszéltek arról, hogy mekkora szerepe volt Schumachernek abban, hogy a Mercedes később valódi bajnokcsapattá vált.

Még több F1 hír:

Ebből a szempontból pedig Wolff lát hasonlóságokat a német pilóta csapatnál betöltött korábbi szerepe, valamint Hamilton jelenlegi pozíciója között. A Beyond the Grid podcastben a vezető el is mondta, hogy a britet lényegében már a csapat menedzsmentjéhez sorolja bizonyos tekintetben.

Természetesen kiveszi a részét az autó fejlesztéséből, és nagyon fontos a jelenléte a gyárban is. A futamhétvégéken pedig igazi vezetőként viselkedik, kicsit talán úgy, mint Michael egykoron. De gondolhatunk akár Tom Bradyre is. Az ember ilyenkor már többé válik egy sima játékosnál vagy versenyzőnél, hiszen érzelmileg is a csapat része lesz.”

„Lewis esetében egyáltalán nincs arról szó, hogy olyan lenne, mint az úgynevezett szerződéses pilóták a múltban, akik csak a pénzért csinálták, majd rögtön tovább is álltak. Már tíz éve van velünk, és igazi csapatemberré vált” – mondta Wolff.

 

Ezt pedig szerinte mi sem példázza jobban, mint az, ahogyan Hamilton idén a csapat problémáihoz és nehéz helyzetéhez viszonyult. Wolff ennek fényében elismerően beszélt pilótájáról, aki szerinte remekül kezelte a szezon kihívásait.

„Hihetetlenül kemény volt ez számára, mert egy olyan autót adtunk neki, ami nem volt esélyes a győzelemre. Emellett kiszámíthatatlan és instabil is volt, néha jól ment, néha meg rosszul. Nem igazán volt alkalmas arra, hogy fejleszteni lehessen.”

„Az emberi oldalon viszont lenyűgöző, ahogyan teljesítette ezt a szezont. Voltak idők, amikor a csapatnál rossz volt a hangulat a gyenge eredmények miatt. Ő viszont lelkesítette és motiválta az embereket, ezek pedig olyan vezetői és emberi készségek, melyeket még nem láttam korábban profi sportolótól.”

Seidl amúgy is távozott volna a McLarentől, fedte fel Brown

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A rajtrácson nem lesz aktív 2023-ban Ricciardo, de azon kívül egyre inkább
Következő cikk Komoly változás jöhet 2023-ra a barcelonai pályán

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország