Wolff csalódott: „Azt hittük, a második-harmadik helyért harcolhatunk...”
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elismerte, csalódott azt követően, hogy Lewis Hamilton révén az 5., George Russell révén a 11. helyen végeztek az osztrák időmérőn.
A Mercedes csapata nem elégedett az ausztriai időmérő után, hiszen George Russell már a Q2-ben búcsúzott, Lewis Hamilton pedig az ötödik helyen végzett – Verstappen mellett a két Ferrari és Norris is megelőzte a jobban teljesítő Mercedes-pilótát.
Ezt követően a Mercedes-csapatfőnök Toto Wolff nem palástolta csalódottságát, amikor a Sky Sportsnak nyilatkozott, hiszen ennél többre számítottak a kvalifikáción:
„Összességében lesújtó a mai eredményünk. Azt gondolom, arra számítottunk, hogy a második-harmadik helyért harcolhatunk majd a Ferrarikkal vagy az Aston Martinokkal, de alulteljesítettünk. Viszont a versenyt nyilván csak vasárnap rendezik, szóval meglátjuk, mi lesz.”
Amikor az osztrákot arról kérdezték, hogy szerinte a szezon további részében is hármas csata zajlik majd a Mercedes, az Aston Martin és a Ferrari között a csapatbajnoki második helyért, így válaszolt:
„Igen, látszik, hogy nem nagyok a különbségek. 2 tizedmásodpercekről beszélünk, vagy néha 3-ról. És Silverstone-ba hozni fogunk valamit, aminek remélhetőleg akkora hatása lesz, mint a McLaren vagy a Ferrari fejlesztésének” – tette hozzá Wolff.
A csillagos márka pilótája, George Russell pedig elismerte, hogy egyszerűen nem volt elég gyors az időmérő edzésen.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.