Wolff Bottas katasztrofális versenye ellenére működőképesnek látja felállásukat

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff Valtteri Bottas rossz versenyét elsősorban csak egy rossz napnak tartja, mely nem csak őt sújtotta, és ennek ellenére úgy érzi, nincs miért kritizálnia pilótáit.

Wolff Bottas katasztrofális versenye ellenére működőképesnek látja felállásukat

A Forma-1 múlt hétvégi Török Nagydíjának helyszínére zúduló szombati és vasárnapi esőzéseknek hála ez lett az év legnehezebb versenye sokak számára. Valtteri Bottas volt az egyikük, hiszen csak a kilencedik helyről indult, és a futam végére a 14.-re csúszott vissza, hála annak, hogy egy sérülés miatt hatszor is megpördült.

„Úgy érzem, mi is megszenvedtük, amit minden más csapat, azaz, hogy a gumik egyszerűen nem akartak megfelelően bemelegedni. Mások is voltak, azt hiszem, Max (Verstappen) is háromszor forgott meg, és még Isten tudja, hányan.” – mondta a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a MotorsportWeek.comnak.

Még több F1 hír:

Wolff szerint nehéz kikászálódni egy ilyen gödörböl, hogyha az ember egyszer belekerül: „Szerintem egyszerűen így jöttek össze neki a dolgok, tökéletesen rosszul.” – folytatta Wolff, aki azonban ennek ellenére is kitart Bottas mellett:

„Amikor Lewisnak vannak ilyen rossz napjai, akkor Valtteri az, aki kitesz magáért, ma pedig pont fordítva volt, Valtterinek volt rossz napja és Lewis megnyerte a versenyt. Szerintem ez a kombináció elég jól működik.”

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Hamilton elárulta, Ross Brawn miatt döntött a Mercedes mellett
Előző cikk

Hamilton elárulta, Ross Brawn miatt döntött a Mercedes mellett

Következő cikk

Így ért véget Alain Prost álma

Így ért véget Alain Prost álma
Hozzászólások betöltése