Wolff Bottas briliáns védekezését dicsérte

Az Orosz Nagydíjon kettős győzelmet aratott a Mercedes, a csapatfőnök, Toto Wolff pedig a futamot követően Valtteri Bottas briliáns védekezését méltatta, amelynek következtében a safety car után is maradt a Mercedes 1-2.

Race winner Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, celebrates in parc ferme with Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1

Race winner Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, celebrates in parc ferme with Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1

Zak Mauger / Motorsport Images

Előnyt jelent számotokra, hogy nem kellett foglalkoznotok a Vettel-Leclerc szituációval?

„Nem hallottam mindent, nem hallottam a rádiózást, csak leírva láttam, viszont az ilyen leírások sosem teljesek. Szóval ezt nem tudom kommentálni. De rámutat pár dologra, hogy ez történt, például arra, hogy nagyon nehéz menedzselni két olyan versenyzőt, akik mindketten nyerni akarnak.”

„Nekünk is volt korábban ilyen jellegű problémánk, és jelenleg is van. Minden forgatókönyvet meg kell tárgyalnunk a versenyzőkkel, és tisztában kell lennünk azzal, hogy hogyan működnek a versenyzők.”

Még több F1 hír:

„Viszont nem ez nyerte meg számunkra a versenyt, ez csak egy mellékes történet máról. De természetesen ez is egy olyan végjáték volt, amit a menedzsmentnek kell megoldania.”

Fontos volt, hogy a közepes keveréken rajtoltatok el?

„Igen, kritikus fontosságú volt, többek között egy késői biztonsági autós fázist reméltünk. És csak a közepes keverékkel lehetett odáig elmenni kiállás nélkül, és így is lett, mivel meghibásodott a Ferrari.”

 

Tartottál attól, hogy Leclerc meg fogja előzni Bottast vagy Hamiltont?

„Igen, az egyenesbeli sebességük egyértelműen komoly szerepet játszik a jelenlegi teljesítményükben, viszont Valtteri briliáns munkát végzett, és maga mögött tudta tartani őt, és megvolt a megfelelő tempója a kanyarokban, az egyenes és a DRS-zóna előtt. És volt 2-3 olyan kör, amikor Valtteri Charles előtt tudott maradni, és ez valószínűleg nagyon elkoptatta Charles gumijait.”


Alex Davison igen látványosat bukott az S5000 eseményén. Szerencsére a pilóta megúszta, de a korlát és az autó nem igazán.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen és Magnussen büntetőpontja az Orosz Nagydíj után
Következő cikk A Haasnál nem találják a kifejezéseket Magnussen "idióta" büntetésére

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország