Wolff beszélt arról, miért lehet a Mercedes ott, ahol most vannak

megosztás
hozzászólás
Wolff beszélt arról, miért lehet a Mercedes ott, ahol most vannak
Szerző:
, Szerkesztő

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a Magyar Nagydíj után beszélt arról, szerinte a jól megtervezett autók csak egy részei annak, hogy a csapat rakétaként lőtt ki a szezon elején.

A elmúlt évek szezonjai a Foma-1-ben elsősorban a Mercedesről, a Ferrariról és a Red Bullról szóltak, ahol bár utóbbi kettő csapat csatákat tudott nyerni, a háborúk kivétel nélkül a Mercedes sikerét hozták.

A 2020-as szezon hosszú késés után indult, és már három futam után látszik, hogy pokolian nehéz lesz őket megállítani ezúttal is. Nem csak a saját teljesítményük miatt: a Ferrari teljesen szétzuhanni látszik és a Red Bullnál is pánikszerűen dolgoztak a Hungaroring mellett az autón egész hétvégén.

Még több F1 hír:

A Magyar Nagydíjat követően Toto Wolffot arról kérdezték, minek lehet köszönhető az, hogy idén úgy tűnik, a topcsapatok közül csak ők érkeztek harcra készen, mi az, amivel a többiek fölé nőhetnek?

„Nem hiszem, hogy egy dolgot ki lehet jelölni, akár az aerodinamikai koncepcióról beszélünk, vagy a motorfejlesztéshez választottunk megfelelő taktikát. Több dolognak kell összejönnie, különböző aspektusok esnek egybe ilyenkor, a megfelelő forrásokba kell fektetni, és a lehető legtöbb újdonságot kihozni a kutató-fejlesztő részlegeinkből.”

 

„Lényegében minden attól függ, hogy kinek a kezében van a gyeplő. Az évek során láthattuk, hogy generációk nőttek fel generációk után, magukra vették a felelősség és az elszámoltathatóság terhét és hozzátették a magukét a csapat teljesítményéhez, itt pedig nem csak a mérnöki oldaláról beszélek a dolgoknak, sok másról is.”

„A marketing, a kommunikáció, a közösségi média, a szponzorok, ezek összességében azok, amik szerintem sikeresebbé tesznek egy csapatot. Mindenesetre nem szabad elszállnunk magunktól, mert abban a pillanatban, hogy azt hisszük, mi vagyunk a legjobbak, gyorsan jönnek a bukások.”

Ajánlott videó:

Hamilton reagált a délelőtti posztjára: „Én is csak ember vagyok”

Előző cikk

Hamilton reagált a délelőtti posztjára: „Én is csak ember vagyok”

Következő cikk

Raikkönen: Nem alakultak jól a versenyeink, de…

Raikkönen: Nem alakultak jól a versenyeink, de…
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Magyar Nagydíj
Alesemény Futam
Csapatok Mercedes
Szerző Kolláth Benjámin