Wolff: az interlagosi büntetés előhozta Hamilton „szupererejét”

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a nyertes Katari Nagydíj után nem győzte méltatni versenyzőjét, Lewis Hamiltont, akit érzése szerint nagyon feltüzeltek a Brazíliában történtek, és most még inkább akarja a sikert.

Lewis Hamilton, Mercedes, 1st position, with his trophy

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A hétszeres világbajnok igazából sima rajt-cél győzelmet aratott az első Katarban rendezett viadalon, és egy pillanatig sem forgott igazán veszélyben az első helye. A múlt heti időmérő után azonban még egészen máshogy festettek a dolgok.

Akkor ugyanis Hamiltont kizárták, és a sprinten csak az utolsó helyről indulhatott, ráadásul arra a hétvégére még volt egy motorbüntetése is, szóval igazából majdnem minden ellene volt. Azt pedig tudjuk, hogy mennyire szereti ezeket a helyzeteket, és látszólag ilyenkor még többet tud kihozni magából.

Wolffot megkérdezték, hogy meglepi-e őt a jelenlegi helyzet az utóbbi napok történéseit figyelembe véve. „Én igazából sosem hittem azt, hogy ez már eldőlt, mert annyira erősek voltunk Törökországban, aztán persze a várakozások alá estünk Austinban és Mexikóban.”

Még több F1 hír:

„A csapatban viszont senki sem adja fel, és hálás vagyok azért, ahogyan fordult a kocka a bajnokságban. Ha azt mondja valaki az év elején, hogy Szaúd-Arábiában és Abu-Dzabiban még harcban leszünk, én elfogadtam volna. Szóval remélem, tényleg a legvégéig fog tartani.”

Ami pedig Hamiltont illeti, Wolff szerint most ébresztették fel a szunnyadó fenevadat. „A benne rejlő oroszlánt felkeltették azon az interlagosi szombaton, most ennek az eredményét láthatjátok. Brutális, hidegvérű. Ez a legjobb Lewisban, és ezt már láttuk korábban is. Mindent belead.”

„Amikor valamilyen szerencsétlenség éri őt, akkor egy olyan helyre kerül, ahol aktiválni tudja szupererejét. Ez pedig most a Brazíliában látottakhoz kapcsolódik” – mondta versenyzőjéről a csapatfőnök, aki most érthető módon már sokkal jobbnak látja esélyeit, mint Interlagosban a sprintverseny előtt.

A Mercedes magabiztosan várja az év utolsó két futamát

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Williams sejtette, hogy gond lehet a gumikkal
Következő cikk A Pirelli a magas kerékvetőket és a nagymértékű gumikopást okolja a defektekért

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország