Wolff: az F1-nek nem szabad elkövetnie ugyanazt a hibát

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a 2025 utáni motorszabályok megalkotásával kapcsolatban figyelmezteti a sportág résztvevőit és vezetőit: a tervezés során a költséghatékonyságnak kell a legfontosabb szempontnak lennie.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Steve Etherington / Motorsport Images

Toto Wolff úgy véli, az F1 hibát követett el akkor, amikor megalkotta a jelenlegi hibrid éra V6-os motorjaira vonatkozó szabályrendszert. Az erőforrás nem csak túl összetettnek, hanem drágának is bizonyult.

A motorokra vonatkozó szabályok további öt évig lesznek érvényben. Már megkezdődtek az egyeztetések arról, mi lenne a legjobb irány 2025 után.

Még több F1 hír:

Az F1, az FIA és a csapatok szeretnék megtalálni a kompromisszumot a hibridek és a belső égésű erőforrások között, fontos szerepet szánva az önfenntartó energiának.

Az új erőforrásokkal kapcsolatban a sport szeretne vonzó anyagi feltételeket teremteni, így téve vonzóvá az F1-et az új jelentkezők számára.

 

„Az eddigi egyeztetések jól haladtak” – mondta Wolff. „Érdekes figyelni az autóipar haladásának irányát. Minden az elektromosság irányába mutat, ugyanakkor a belső égésű motorok, és a kettő kombinációja iránt is fellángolt az érdeklődés.”

„A költségvetésre mindenképpen figyelnünk kell. Felesleges lenne egy teljesen új erőforrásban gondolkoznunk.”

„Ezt a hibát már elkövettük 2011-ben és 2012-ben, amikor egy nagyon kifinomult és hatékony motor mellett döntöttünk, melynek működése azonban mint kiderült, rendkívül összetett.”

„A dolgok jelenlegi állása szerint a két ötlet kombinálása lenne a legjobb: a belső égésű motor és a hibrid erőforrás keveréke. Így megfelelő lenne a megújuló energia és a hagyományos motorműködés közötti arány.”

Wolff kihangsúlyozta, hogy az új motorok költsége, és a megújuló energia használata kardinális kérdések a Mercedes számára.

„Nem gondolom, hogy le akarnánk butítani a motorokat. Egyszerűen meg szeretnénk akadályozni, hogy a költségek elszálljanak. A nagyobb és erősebb töltőegységektől eltekintve egyértelmű, hogy megújuló energiaforrások jelentik a jövőt.”

A Liberty Media élén álló F1-főnök, Chase Carey szervezeten belül is hangsúlyozta a 2026-os motorszabályok fontosságát, melyek fontos mérföldkövet jelentenek a sport által 2030-ra kitűzött célhoz, a teljes karbonsemlegességhez.

„Elsődleges céljaink közt szerepel, hogy a megújuló energia használatával autóipari partnereinkkel és a társadalommal azonos irányba tartsunk.”

„Az F1 régóta nyújt kiváló platformot az autóiparban használt megmodernebb technológia szemléltetéséhez. Úgy hisszük, a következő generációs motorokkal folytathatjuk ezt a hagyományt.”

„Egyre világosabb, hogy az elektromosság szerves része lesz a sportág jövőjének, azonban a karbonsemleges belső égésű motor is fontos, mégpedig nem másért, mind a bolygó környezetvédelmi céljai miatt” – zárta Carey.

Három távozó F1-es pilóta is az IndyCarban folytatja?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Ennyivel lehetnek lassabbak az autók 2022-től
Következő cikk "Perez jó pilóta, de azért nem egy Superman"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország