Wolff: Az „esélytelen” küzdelem a Red Bull ellen csak erősebbé tesz minket

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint a mostani „esélytelennek” tűnő harcuk a Red Bull-lal szemben csak még erősebbé teszi majd az alakulatot hosszabb távon. A bajnokságot pedig nem áll szándékukban odadobni az ellenfélnek.

Wolff: Az „esélytelen” küzdelem a Red Bull ellen csak erősebbé tesz minket

A bikások az utóbbi öt futamot megnyerték, ennek köszönhetően pedig mindkét bajnoki tabellán komolyabb előnyre tettek szert. Max Verstappen 32 ponttal áll Lewis Hamilton előtt, a csapata pedig 44 egységgel szerzett eddig többet, mint az utóbbi évek domináns gárdája.

A Mercedes autója a legutóbbi hétvégéken már nem tudta tartani az RB16B tempóját, Hamilton pedig sürgős fejlesztéseket kért, hogy még legyen esélye megszerezni a nyolcadik bajnoki címét. Wolff szerint ugyanakkor ez a párharc egy „élvezhető tapasztalatszerzésként” is szolgál számukra, és csak erősebbek lesznek tőle.

Még több F1 hír:

„Remek a csapat beállítottsága, a felállított értékek pedig egyfajta immunrendszerként szolgálnak. Ez azt jelenti, hogy akkor is működnöd kell, amikor a dolgok rosszul alakulnak, és hét egymást követő bajnoki siker után most egy kemény küzdelembe keveredtünk, és látszólag minden ellenünk szól.”

„Nem mondanám, hogy az élvezetes a megfelelő szó, de ez egy újfajta élmény, amely hosszú távon erősíteni fog minket. Minden nap egy újfajta kihívás, és minden egyes nappal erősebbé is válunk, még akkor is, ha sok egymást követő nehéz hétvégénk van.”

„Szerintem néhány év múlva majd visszatekintünk erre, és azt fogjuk mondani, hogy szükséges volt.” Az osztrák már korábban egyértelművé tette, hogy a csapat nem fog eltérni a terveitől amiatt, mert jelenleg lemaradásban vannak.

 

Már nagyrészt a 2022-es autóra fókuszálnak, az idei W12 pedig már csak néhány kisebb fejlesztést fog kapni. Ennek ellenére Wolff azt is elmondta, hogy nem fognak pánikolni a bajnokság ezen pontján, hiszen még nagyon sok verseny van hátra.

„Minden évben igyekeztem magunkat a földön tartani, hogy ne szálljunk el a teljesítményünk miatt. Most viszont az ellenkezőjét kell tennem. Nem fogjuk feladni az idény ezen pontján. Igazából semelyik pontján nem fogjuk bedobni a törülközőt, csak akkor, ha már matematikai esélyünk sem lesz a győzelemre.”

„Ebből kifolyólag pedig optimistán kell látnunk a helyzetet és nem pesszimistán, mint ahogyan azt korábban tettük, mert tudjuk, hogy még a rossz napokból is lehet profitálni” – zárta gondolatát Wolff.

Wolff a végsőkig kitart, és ha kell, tűzbe megy csapatáért

megosztás
hozzászólás
Ezek a fejlesztések repítették tovább a Red Bullt a második ausztriai futamon

Előző cikk

Ezek a fejlesztések repítették tovább a Red Bullt a második ausztriai futamon

Következő cikk

Toto Wolffnak van egy tippje arra, mit csinál majd Hamilton 2023 után

Toto Wolffnak van egy tippje arra, mit csinál majd Hamilton 2023 után
Hozzászólások betöltése