Wolff: „Az ellenfeleink visszasírják majd a problémáinkat, sokat tanultunk”

A Mercedes a csalódást keltő 2023-as idény után jövőre új alapokra helyezi autóját, így reményeik szerint ismét részesei lehetnek a bajnoki csatának. Toto Wolff csapatvezető az istállónál meglévő összetartásról beszélt, és egyben a riválisokat is figyelmeztette.

Toto Wolff, Team Principal and CEO, Mercedes-AMG

A csillagosok 2022-ben egy igen merész koncepcióval indultak, de közel másfél év kellett nekik ahhoz, hogy belássák, rossz irányt választottak. 2024-ben ezért komoly átalakulás jön náluk, hiszen a W15-ös masina jelentősen eltérő alapokra építkezik majd, mint az idei autójuk.

„Az év során rájöttünk, hogy az autó nem olyan stabil, mint vártuk. Talán azért, mert elrontottuk a fejlesztési ablakot” – kezdte mondandóját Wolff, aki szerint sokat is tanultak a következő idényre. Az pedig némi elégedettséggel tölti el, hogy végül mégis meg tudták szerezni a konstruktőri második helyet.

Jövőre viszont megint minden kezdődik elölről, és Wolff pontosan tudja, hogy a Red Bull utoléréséhez az összes területen fejlődniük kell: „Egy rendkívül sikeres csapat az ellenfelünk, egy hegyet kell megmásznunk, a különbség pedig nagy, de úgy hiszem, előreléptünk.” Esélylatolgatásba viszont nem akar belemenni addig, amíg ténylegesen nem látják az új autót a pályán.

A Mercedes csapatvezetője ettől függetlenül igyekezett kiemelni, hogy a nehéz időkben is igazán egységes maradt az alakulat. „Támogatjuk egymást. Néha nekem volt rá szükségem, néha a csapatnak, és mindenki megpróbálja a legjobbját nyújtani. A Mercedes egy igazi család. Talán nem érsz el mindent minden egyes évben, de hosszabb távon sokkal többre viheted.”

Ezek alapján az osztrák pedig úgy véli, az ellenfelek igenis aggódhatnak miattuk, hiszen jóformán két éve nem nyertek már semmit, így ki vannak éhezve a sikerre. Hogy 2024-ben több jut-e nekik belőle, mint az új szabályciklus eddigi részében, az majd elválik, Wolff mindenesetre magabiztos, hogy felül tudnak kerekedni a nehézségeken.

Ha szerinted a Mercedes lesz az a csapat, amely 2024-ben a legjobban megszorongatja majd a Red Bullt, akkor szavazz te is rájuk ebben a cikkben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezért mondott nemet az Alfa Romeo a Haasra
Következő cikk Button szerint van olyan pilóta, aki kihívást tudna jelenteni Verstappennek 2024-ben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország