Wolff: Allison nem akar a Mercedes csapatfőnöke lenni

A Mercedes F1-es istállójának vezetője, Toto Wolff elmondta, hogy James Allison egyértelművé tette számára, hogy nem szeretne egy nap a brackley-i bázisú alakulat csapatfőnöke lenni.

Wolff: Allison nem akar a Mercedes csapatfőnöke lenni

Múlt héten érkezett a bejelentés, hogy július 1-jétől James Allison távozik technikai igazgatói posztjáról, és az újonnan kialakított technológiai vezető szerepkört fogja betölteni a címvédő csapatnál, ezt a váltást pedig talán néhányan úgy értelmezték, hogy a szakember akár később csapatfőnök is lehet majd.

Jelenleg még mindig Toto Wolffé ez a tisztség a Mercedesen belül, de az osztrák az utóbbi években már kifejtette, hogy előbb-utóbb ő is feláll majd a karmesteri székből. Az Emilia Romagna Nagydíj időmérőjét követően viszont kihangsúlyozta, hogy nem Allison lesz majd az utódja.

„Ha megnézzük a dolgokat, akkor szerintem teljes mértékben képes lenne ellátni a csapatvezetői szerepet. Emellett a szervezeten belül is mindenki tiszteli őt. A helyzet viszont egyszerű. Ő azt mondta, hogy »soha, de soha nem csinálnám ezt. Az másfajta készségeket kíván meg.« Szóval azt mondta, hogy inkább nem vállalná.”

Még több F1 hír:

„James és én többször is beszélünk minden egyes nap. Teljesen egyetértünk a Mercedes Motorsport és a Mercedes Grand Prix stratégiai irányát tekintve. Jóval korábban, mint ahogyan döntöttünk a technológiai vezetői szerepéről, olyan egy-két évvel ezelőtt már szó volt a csapatfőnöki helyzetről a Mercedesen belül.”

„Ő pedig egyértelművé tette, hogy nem neki való. Azóta pedig természetesen gondolkodom, nézelődöm, figyelem, hogy mi zajlik, és hogy ki végez jó munkát. Így egyszer majd végre hátraléphetek ebből az őrületből!” – fogalmazott Wolff.

Azt is kihangsúlyozta, hogy Allison az ideális személy az új technológiai vezető szerepére, és Mike Elliott, aki pedig a technikai igazgatói pozíciót veszi át, szintén remek választás. „James természetesen hatalmas érték a csapatnak, nemcsak briliáns mérnök, de jó vezető is.”

 

„Emellett azt is jól átlátja és megérti, hogy mi zajlik a Forma–1-ben a technikai szférán túl. Vele szoktam összedugni a fejem, amikor stratégiai és politikai döntésekről van szó, és egyre jobban kiveszi a részét a többi részleg és versenyprogram életéből is.”

„Ezért is volt értelme, hogy a technikai ikertestvérem megkapja ezt az új pozíciót. Én vagyok az ügyvezető igazgató, ő pedig a technológiai vezető, és tetszett neki ez az ötlet. Ezen már egy éve dolgoztunk.”

„A másik oldalon pedig ott van Mike Elliott, aki majdnem velem együtt csatlakozott a Mercedeshez a Renault-tól, ahol az aerorészleget vezette. Remek kapcsolat alakult ki közöttünk az évek során. Elképesztően kompetens, intelligens és eszes mérnök, aki alapvető építőköve volt az istálló sikereinek, és mindenki tiszteli őt.”

„Ezért is örülök annyira, hogy ő lesz az új technikai igazgató. Igazán jó embereink vannak, és ő is azok közé tartozik, akik a jövőben majd a csapatot fogják vezetni valamilyen formában” – zárta mondandóját Toto Wolff.

Így nyilatkozott a top 3 az időmérőt követően

megosztás
hozzászólás
A Honda célja a holnapi versenyre: A dobogón akarunk lenni!

Előző cikk

A Honda célja a holnapi versenyre: A dobogón akarunk lenni!

Következő cikk

Íme a 2021-es F1-es Emilia-Romagna Nagydíj rajtrácsa!

Íme a 2021-es F1-es Emilia-Romagna Nagydíj rajtrácsa!
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok Mercedes
Szerző Adam Cooper