Wolff: „A te srácod sokkal gyorsabb volt”

A Mercedes számára nem nevezhető sikertörténetnek az idei bahreini teszt. A korábban domináló istálló most a legkevesebb kört teljesítette, és lassabbak is voltak, mint a riválisok. Tényleg gondok vannak náluk, vagy ez csak egy óriási altatás lenne? Egyelőre még nem tudjuk a választ.

Lewis Hamilton, Mercedes and Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Az utóbbi hét évben legyőzhetetlen volt a Mercedes alakulata. Csak a Ferrarinak sikerült 2017-ben és 2018-ban komolyabb ellenállást felmutatnia, de a végső győzelem sorsa akkor sem forgott igazán veszélyben.

A csillagosok a teszteken is általában mindig hozták a kötelezőt, ugyan többször is előfordult, hogy nem ők voltak a leggyorsabbak, de így is mindig ők tették a legjobb összbenyomást. Idén azonban nem ez történt, ami meglepő lehet sokak számára.

Még több F1 hír:

„A te srácod sokkal gyorsabb volt abban a Red Bullban” – mondta Toto Wolff jó humorérzékkel a holland Ziggo Sportnak Verstappen elsősége kapcsán. „Nehézségekbe ütköztünk az elején, és az autót sem értjük még rendesen. A harmadik napon már jobban álltunk, de ezt még meg kell erősíteni. Remélhetőleg az időmérőn sikerül is majd.”

A pályán nyújtott teljesítmény mellett arra is rákérdeztek Wolffnál, hogy miként boldogulnak a költségvetési limit bevezetésével. „Nehéz ez a nagyobb csapatok számára. Korábban számos hatalmas folyamatunk volt, de ez már nem működhet. Egyszerűen hatékonyabbá kell válnunk” – jegyezte meg a csapatvezető.

Ricciardo nagyon is elégedett a három tesztnapjával


Így zajlott az Aston Martin AMR21 bemutatója

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Cunoda támadásra készül
Következő cikk A Red Bull számára „komoly kihívás” megfelelni az F1 új költségvetési limitjének

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország