Forma-1 Szingapúri Nagydíj

Wolff: a Red Bull veresége felér egy „felfrissüléssel”

A Red Bull Szingapúrban idén először kapott ki futamon, miután Carlos Sainz tudta behúzni a nagydíjat a Ferrarival. Toto Wolff csapata, a Mercedes sem volt messze a sikertől, és az osztrák örül annak, hogy végre valaki megtörte a bikások dominanciáját.

Lando Norris, McLaren, 2nd position, Carlos Sainz, Scuderia Ferrari, 1st position, Frederic Vasseur, Team Principal and General Manager, Scuderia Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium

Egy igazán nagyszerű viadalon van túl a Forma–1 mezőnye, köszönhetően többek között annak, hogy a Red Bull ezúttal nem tudta uralni a hétvégét. Sőt, még a dobogóért folyó csatába sem tudtak beleszólni. Mindez persze a szurkolóiknak csalódást okozhatott, de a többieknek már-már egy felüdüléssel ért fel.

Sainz ugyanis nagyszerűen versenyzett az élen, miközben azért Lando Norrisnak és a két Mercedesnek is volt sansza arra, hogy ők legyenek azok, akik megtörik végre a Red Bull elképesztő győzelmi szériáját. Az utolsó körök pedig különösen izgalmasra sikeredtek, hiszen a legjobb négyest alig két másodperc választotta el egymástól.

Ami pedig Max Verstappent és Sergio Perezt illeti, nekik ezúttal meg kellett elégedniük az ötödik és nyolcadik hellyel. „A Red Bull szerintem annyira erős volt eddig, minden futamot megnyertek idén” – mondta Wolff Szingapúrban.

„Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy ez a pálya egyfajta kivételt képez, hiszen a domináns éveinkben nekünk is voltak itt nehézségeink. Kétségem sincs afelől, hogy a hagyományos helyszíneken megint erősek lesznek. Ettől függetlenül viszont igazi felfrissülést jelent, hogy új győztesünk van, hogy nem látjuk őket a dobogón. Az ilyen kis pozitívumoknak is örülni kell a Red Bull által dominált szezonban.”

Verstappen ettől függetlenül nem igazán bánkódik amiatt, hogy megszakadt a nagy sorozata.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kiderülhetett, melyik sorozatban és márkával fog versenyezni az AlphaTauri kirúgott pilótája
Következő cikk Coulthard szerint ők lehetnek Verstappen legnagyobb kihívói

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország