Forma-1 Bahreini Nagydíj

Wolff a "nem túl sima" tesztek ellenére is bizakodó

A Mercedes Forma-1-es csapatának zűrösen sikerült az előszezoni tesztje, de Toto Wolff továbbra is optimista idei esélyeikkel kapcsolatban.

Toto Wolff, Team Principal and CEO, Mercedes-AMG

A Mercedes nyolcéves uralmának 2022-ben vége szakadt, a Red Bull mindkét bajnokságot behúzta, miután a hibás koncepciójú W13-as hátráltatta a brackleyi csapatot. Ők ezt a problémát 2023-ra megoldani látszottak, a W14-es az első bahreini tesztnapon reménykeltően teljesített.

Azonban a pénteki nap borzalmasan sikerült nekik és emiatt az elvárásaik is csökkentek, sokan még azt is megkockáztatták, hogy az Aston Martin is eléjük kerülhet. Ennek ellenére a szezonnyitót megelőzően Toto Wolff optimista:

„Az új idény eleje mindig izgalmas, akár évtizedek, évek, vagy csak hetek óta dolgozik az ember a sportban. Annyi munkát öltünk a W14-be a télen, hogy a hetek alatt csak egyre izgatottabbak lettünk a csapatnál. Teljes gőzzel fogunk dolgozni a hétvégén és elszántan fogjuk nyomni, egészen az utolsó körig Abu-Dzabiban.”

„Mindig nehéz tiszta képet adni a tesztek alapján az autó versenyképességéről, főleg, ha csak három napnyi adatunk van. Azzal számoltunk, hogy még fel kell zárkóznunk az élmezőnyre és valóban így is tűnik, de csak a hétvége után tudunk biztosat mondani.”

„Mindenesetre egy olyan autónk van, amivel tudunk dolgozni és amivel erősebb helyzetből indulunk, mint 12 hónappal ezelőtt. Ami azonban fontosabb, hogy fürdőzünk ebben a kihívásban. A bajnokságot 23 versenyhétvégén át fogjuk vívni és mindegyik alkalom lesz a fejlődésre.”

A tesztek alatt a Red Bull és a Ferrari is egy lépéssel a Mercedes előtt haladt látszólag, a pénteki hidraulikai hiba miatt egy időre ki is estek a tesztről. Wolff elismerte, hogy a három nap „komoly küzdelem volt”, de azt is elismerte, hogy egy kulcsfontosságú célt sikerült elérniük:

„Nem ez volt a legsimább tesztünk, voltak műszaki hibáink és a második napon küszködtünk az autó beállításaival is. A fő célunk azonban az volt, hogy megtanuljunk mindent az autóról és ebben nagyjából sikerrel jártunk. Az utolsó napon jól haladtunk, így képet kaptunk arról, merre kell haladnunk a teszt és a futam közötti rövid időben.”

Nyilatkozott a Mercedes teljesítményéről Hamilton is, aki arról beszélt, még a Ferrari szintjét sem érték el.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezt várja Vasseur a Bahreini Nagydíjtól
Következő cikk Leclerc: A Mercedes harcban lesz a világbajnoki címért!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország