Wolff: a motormódok korlátozása csak felgyorsítja a Mercedes fejlesztéseit

A Mercedes csapat Forma–1-es főnöke, Toto Wolff szerint az FIA új korlátozásai a motorok használatára vonatkozóan csak további fejlesztésre fogják sarkallni a német gyártót. Eközben több csapatfőnök is úgy véli, hogy lehetnek még gondok a motormódok szabályozását illetően.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Steve Etherington / Motorsport Images

Wolff még azzal is riogatott, hogy a brixworth-i motorrészleg célja a következő évre az lesz, hogy az időmérős motormódnak megfelelő teljesítménnyel tudjanak menni az egész futamon.

A mostani monzai hétvégétől minden motort ugyanabban a módban kell futtatni az időmérőtől a futam végéig, ezzel véget vetve az extra lóerőknek, melyből sokat profitált a Mercedes a Q3-ban. Wolff ragaszkodik ahhoz, hogy csapata elfogadta a változtatásokat, és pozitív módon szeretne rájuk reagálni.

„Nyilván kicsit frusztráltak lettünk a döntés miatt, mivel úgy optimalizáltuk a motorunkat, hogy a limit közelében lehessen vele menni a kvalifikáción. Ez volt az egyik kitűzött célunk, főleg erre az évre. Amikor ezt elveszik, az persze idegesítő.”

Még több F1 hír:

„A másik oldalon viszont megértem a sport dinamikáját. Ez nem az első eset, hogy egy domináns csapatot megbüntetnek, és a többi gárda, az FIA, valamint a kereskedelmi jogok tulajdonosa is lassítani szeretné őket” – tette Wolff ismét egyértelművé, hogy szerinte miért volt szükség az új szabály bevezetésére.

„Mi csapatként ezt megfelelően kezeltük, sportszerűek voltunk. Emlékszem, hogy Hywel Thomas, aki a motorrészleget viszi most, azt mondta, hogy ha ez a helyzet, akkor jövőre az egész futamon időmérős módban fogunk menni.”

„És néha szükség van ilyen extra motivációra, hogy a határokon is túl tudj menni. Még akár kedvezhet is nekünk ez a technikai direktíva. Majd látjuk, hogy mennyit bukunk valójában a többi csapathoz viszonyítva.”

Wolff hajthatatlan azzal kapcsolatban, hogy ezzel csak gyorsabbak lesznek a futamokon. „Elég biztosak vagyunk abban, hogy sokat nyerünk ezzel vasárnap, mivel egyszerűen csak jobban feltekerhetjük a motort.”

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11, Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11, Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

„Azzal, hogy nem használjuk az időmérős módot az időmérőn, a futamon még inkább megnyújthatjuk a határokat, és ezzel sok időt fogunk nyerni. Lássuk, hogy mennyi lesz ez. Nem akarom túl magasra tenni a lécet, de majd vasárnap tisztább képet kapunk.”

Cyril Abiteboul eközben arra hívta fel a figyelmet, hogy az FIA-nak nem lesz könnyű figyelnie az új korlátozások betartását. „Még mindig úgy érzem, hogy az FIA-nak egyfajta bíróként kell majd viselkednie bizonyos helyzetekben.”

„Mivel olyat akarunk szabályozni, ami összetett, az alapvető módokkal, a szenzorokkal, amelyek meghibásodhatnak, és ezért a motornak reagálnia kell, ezt pedig módváltásnak is lehet értelmezni. Valójában elég nehéz lesz kézben tartani ezeket” – véli a francia.

„A mostani helyzetben az FIA feladata kezd megint a bíráskodás felé elmenni, és a valódi körülményeket szubjektívebben kell figyelniük, ahelyett, hogy azt ellenőrizhetnék, hogy ki tartja be a leírt szabályokat és ki nem. Érdekes lesz látni, hogy vajon felkészültünk-e arra, hogy ennek a következményeivel éljünk együtt.”

Mercedes AMG F1 W10 engine

Mercedes AMG F1 W10 engine

Fotó készítője: Giorgio Piola

A ferraris Mattia Binotto is egyetértett azzal, hogy nem könnyű az erőforrásrendszerek szabályozása, és ő arra számít, hogy további tisztázások érkeznek majd a Nemzetközi Automobil Szövetség részéről.

„Szerintem a szabályok tisztázása mindig jelen volt, és ez a jövőben sem lesz másként. Szinte biztos vagyok, hogy új technikai direktívák jöhetnek majd a motorral kapcsolatos kérdések miatt.”

„A mostani direktíva is fontos, és megmutatja, hogy milyen nehéz dolga van az FIA-nak, hogy szabályozza a helyzetet, tudván a szabályok összetettségét. Nem hinném, hogy ez lesz az utolsó ilyen.”

A csapatoknak emellett az ERS-rendszerükről is információkat kell szolgáltatniuk a szövetség felé, de Binotto szerint ez teljesen normális. „Ha még mindig ilyen információkat kérnek, az azt mutatja, hogy a rendszer, az akkumulátorok és az ERS megértése valóban bonyolult. Én ezt normálisnak látom. Nem hiszem, hogy hatalmas változást eredményez majd” – zárta a témát Mattia Binotto.


Hamilton első köre a Mercedes W11-gyel: onboard

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull köszöni, de elvannak saját motorszállító nélkül is
Következő cikk Ennyibe került a Mercedesnek a tavalyi bajnoki cím

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország