Wolff a Ferrari elnökével találkozott a paddockban: "Honnan veszitek, hogy nem a pilótákról beszéltünk?"

A Mercedes Forma-1-es csapatát irányító Toto Wolff a Ferrari elnökével találkozott a monte-carlói paddockban, ezt követően pedig – talán szándékosan – újra megnyitotta a kérdést, miszerint a Ferrariban folytatja-e Lewis Hamilton.

Toto Wolff, Team Principal and CEO, Mercedes-AMG, in the team principals Press Conference

Fotót készítette: LAT Images

Csütörtökön, aki tehette, megcáfolta azt a hírt, hogy Lewis Hamilton a Ferrariba tart, így úgy tűnt, zárható is a téma. Aztán jött Toto Wolff, aki Monte-Carlóban a paddockban hosszas beszélgetésbe elegyedett John Elkannal, a Ferrari elnökével.

Nem lehetett persze tudni, hogy miről beszéltek, éppen ezért volt különösen érdekes, amikor a Sky riporterei az első szabadedzés után elkapták a Mercedes csapatfőnökét egy pár szóra és megkérdezték, hogy miről lehetett szó mégis:

„Mindig nagyon érdekfeszítő Johnnal beszélni. Sajnos nem tud minden versenyre eljönni, így fontos, hogy tisztában legyünk egymás dolgaival” – mondta Wolff, amire a riporter visszakérdezett, jelezve, feltételezi, hogy a pilóták piacáról nem esett szó köztük.

A Mercedes csapatfőnöke ekkor szúrt közbe egy rövid mondatot, ami miatt a közeljövőben talán még hallani fogunk pletykákat: „Honnan veszi, hogy nem beszéltem pilótákról Elkannal? Mindegy, viszlát mindenki, mennem kell.”

Mindenesetre korábban többek között maga Wolff is elég hevesen cáfolta, hogy bármilyen üzlet készülne köztük és a Ferrari között.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russellnek nem sikerült jól a péntekje, de nem a Mercedes fejlesztései miatt
Következő cikk Helmut Marko figyelmeztette az Aston Martint

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország