Wolff: a 2022-es Mercedes volt „évek óta a legnagyobb hibám”

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elismerte, hogy a 2022-es autójuknál hozott döntésekkel komoly hibát vétett, de ettől függetlenül megvédte a koncepciójuk megtartását 2023-ra.

Lewis Hamilton, Mercedes W13, George Russell, Mercedes W13

Két év távlatából már kijelenthető, hogy a csillagosok nem a legjobb úton indultak el az új szabályok megérkezésekor, így az idei szezonban már teljes egészében átalakított autókoncepcióval fognak versenyezni.

„A W13-as volt évek óta a legnagyobb hibám. Rossz megközelítést választottunk a 2022-es autó építéséhez, nem a helyes irányt. A koncepció megtartása 2023-ra szintén komoly hibának bizonyult, de megvédem ezt a döntést, mert Brazíliában futamot tudtunk nyerni” – mondta Wolff a Bildnek.

„Minden csapat kiindulópontnak tekintette volna azt a hétvégét az új idényre. A csapat több mint fele meg volt róla győződve, hogy a helyes irányba haladunk.” Végül azonban kiderült, hogy ez nincs így, a Mercedes tavaly pedig futamot sem tudott nyerni, miközben azért a konstruktőri második helyet el tudták hozni.

Wolff pedig azzal is tisztában van, hogy az elmúlt két szezon nehézségei az ő vezetői képességeit is próbára tették. „A csapat kritizálása a média előtt része egy olyan egyensúlyozásnak, amelyet nem mindig tudtam tökéletesen megoldani. Sok alkalmazott motivált, amikor ambiciózus főnököt látnak, de néha átlépem a határt.”

„Kamillateát kell innom az interjúk előtt, hogy lenyugodjak. Ha túl kemény voltam, akkor hétfőn a gyárba visszatérve bocsánatot kérek. Ez is része egy jó vezető eszköztárának” – zárta gondolatát az osztrák, kinek helye egyébként a nehézségek ellenére egyáltalán nem forgott veszélyben az istállónál.

Egy korábbi csapatvezető eközben arról beszélt, hogy Nico Rosberg jól döntött 2016 végén...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell: A Mercedes nem fogja úgy elsietni a 2024-es F1-es autóját, mint a 2023-ast
Következő cikk Cunoda: Idén fogom bizonyítani, megvan bennem az, hogy topversenyző legyek az F1-ben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország