Wolff: 2050-ig nagyon sok konstruktőri bajnoki címet akar nyerni a Mercedes
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint a Mercedesnek legalább 2050-ig a további konstruktőri bajnoki címek megszerzése lesz a célja.
Toto Wolff már 8 konstruktőri bajnokságot és 7 egyéni világbajnoki címet szerzett a csapattal, amelyhez 2013-ban csatlakozott, és amelynek mára már a harmadik legjelentősebb résztulajdonosa lett.
A 2022-es technikai szabályváltozás óta a Mercedes csak keresi önmagát és azokat az ok-okozati tényezőket, amelyek a csapat teljesítményének visszaeséséhez vezettek. A csapat 2024-re egy teljesen újratervezett autóval áll majd rajthoz, de Wolff szerint fontos, hogy a csapat hosszú távra is fenntartsa az ambícióit.
„Van egy hosszú dísztábla a gyárunkban, rajta az összes konstruktőri bajnokkal, egészen a legelső konstruktőri bajnokságig 1958-ig visszamenően, logókkal, emblémákkal, mindennel. Ez a tábla egészen 2050-ig előre be van osztva” – idézi Wolffot a RaceFans.
„27 üres hely van még ezen a táblán, és amikor majd 20 év múlva visszatekintek a csapatnál eltöltött éveimre, akkor még több Mercedes-csillagot szeretnék majd látni.”
„Utálok jelenleg még a múltba meredezni, de azért, ha most visszatekintünk a csapat legutóbbi 10 évére, akkor azért nem mutat rosszul a sok konstruktőri bajnoki cím és a második, harmadik helyek.”
Az Aston Martin egyre szorosabbra fűzi az együttműködését a Hondával 2026 előtt.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.