Wolff: „17 kör helyett mehetnénk mondjuk ötöt vagy nyolcat”

Toto Wolffnak részben tetszett az új sprintkvalifikáció, de az eredmény nem lett csapata szempontjából a legjobb, emiatt pedig érthető módon mégsem volt makulátlanul elégedett. Vasárnap azonban még van esélyük visszaszerezni az első helyet.

Wolff: „17 kör helyett mehetnénk mondjuk ötöt vagy nyolcat”

Az osztrák csapatfőnököt a leintést követően először arról kérdezték, hogy mi történt Lewis Hamilton rajtjánál. A brit pole-ból várta a lámpák kialvását, de az első néhány méteren lendületet veszített Max Verstappennel szemben, így elbukta a vezetést. Wolff nem is igazán válaszolt erre, inkább másra terelte a szót.

„Attól függetlenül, hogy Lewis indult az élről, szerintem az időmérő győztesét kéne pole-szerzőnek tekinteni, nem pedig a sprintfutam nyertesét. Most veszítettünk egy pontot, ami idegesítő, de azért még minden nyitott.”

„Szerintem az elejében nagyjából mindenkinek hasonló tempója van. Így adódhat lehetőség eltérő taktikákra. A lényeg, hogy holnap vissza tudjunk vágni.” A kérdés most az, hogy mit húz elő a kalapból a Mercedes, akik kettő az egy ellen mehetnek a futamon, hiszen Sergio Perez csak a mezőny végéről indulhat, mert fel kellett adnia a sprintet.

Még több F1 hír:

„Én nagyjából elégedett vagyok a gumik viselkedésével és teljesítményével. Persze volt némi hólyagosodás a végefelé, de végig nyomták a gázt a közepeseken. Holnap azonban nem ez lesz a helyzet. Az lesz inkább a kérdés, hogy gyors kétkiállásos vagy inkább menedzselős egykiállásos futam lesz-e.”

Wolff szavaiból azért azt lehetett leszűrni, hogy nem feltétlenül nyerte el tetszését az új formátum, bár lehet, hogy ehhez köze volt annak is, hogy Hamiltonnal nem tudták megnyerni a rövidebb versenyt.

„Mi továbbra is grand prix versenyzők vagyunk. A rajt és az első körök rendben voltak, de talán 17 kör helyett mehetnénk mondjuk ötöt vagy nyolcat” – vélekedett a csapatvezető az újításról.

Hamilton: semmit nem tudtam tenni, hogy tartsam a Red Bull tempóját

megosztás
hozzászólás
Sainz: elég egyértelmű, hogy George hibázott
Előző cikk

Sainz: elég egyértelmű, hogy George hibázott

Következő cikk

Russell: Tipikus, hogy akkor végzünk a top 10-ben, amikor nem járnak érte pontok!

Russell: Tipikus, hogy akkor végzünk a top 10-ben, amikor nem járnak érte pontok!
Hozzászólások betöltése