Williams: Senna közvetlen Maldonado mögött Amerikában

Bruno Senna ezúttal képes volt tartani a tempót venezuelai csapattársával, aki a 10. helyen fejezte be az időmérő edzést Austinban.Pastor Maldonado és a csapattársa is csalódott.

Fotó: Williams F1 Team
Pastor Maldonado:
„Nem vagyok elégedett a mai időmérő edzésünkkel, miután a tempónk nem volt ideális, így esélyünk sem volt arra, hogy a legjobb helyekért harcoljunk. Ma azonban a tempónk sokkal jobb volt, mint tegnap, de a tapadással problémáink támadtak. A Q3-ban elfogyott alattunk az autó, miután a gumik nem működtek megfelelően rajta. Ez sajnálatos, de tudjuk, hogy az autónk versenyképes.”

„Ennek tudatában vágunk neki a holnapi versenynek, mely reményeink szerint jól fog sikerülni számunkra. Szerintem mindkét autónkkal ott lehetünk a pontszerzők között és ez az, amiben mindannyian bízunk a csapatnál. Remélhetőleg sikerül jól elkapnunk a rajtot és már az elején nyerhetünk néhány helyet. Az első kanyar döntő szerepet játszhat a versenyen.”

Bruno Senna:
„Kicsit csalódott vagyok, mivel nem sokkal maradtam le a Q3-ról, de látván az autónk tempóját, sokkal többet én sem tehettem volna ennél. Hogy őszinte legyek, a legjobb körömön vétettem egy kisebb hibát, és a 19-es kanyart túlságosan is szélesre vettem. A gumik piszkosak lettek, és tempót vesztettem emiatt. Ha ez nincs, meglehetett volna a helyem a Q3-ban.”

„Most azonban már csak a versenyre koncentrálok és arra, hogy pontokat szerezzek a csapatomnak. Szerintem mindkét autónkkal jó eredményt érhetünk el, szóval már nagyon várom a versenyt. A versenytempónk igencsak bíztató volt a tesztek alatt, de holnap minden kiderül.”

„Tekintve azt, hogy a pálya még mindig nagyon poros, piszkos és csúszós, oda kell figyelnünk az első kanyarban. Ez egy széles kanyar, de sokan fogunk oda megérkezni egyszerre.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING