BRÉKING

Williams: Nem jelent anyagi öngyilkosságot, hogy Bottas-ra váltottuk Sennát

A Williams F1 Teamnél nem halnak éhen amiatt, mert elesnek a brazil tőkétől, amit Bruno Senna alkalmazása biztosított.  Valtteri Bottas is hoz támogatókat, és sikeresen kerestek partnereket Finnországban – árulta el Toto Wolff. 

Fotó: Williams F1 Team
Senna távozása anyagi értelemben valószínűleg veszteséges a csapatnak, mivel a finn utód nem hoz annyit a konyhára, mint brazil elődje. A Williams ügyvezetője ennek ellenére a következőket mondta a sportinglife-ban:
 
„Nagyon is tisztában vagyunk vele, hogy a működést finanszírozni kell, és azzal is, hogy nehéz piaci helyzet van odakint”- kezdte az osztrák.
 
„Az anyagiak fontos szerepet játszanak, tehát számunkra is fontos volt, hogy a lehető legjobb csomagot szerezzük meg. Boldogak vagyunk, hogy Valtteri-nek vannak olyan partnerei, akik elkötelezettek a Forma-1 iránt, és követték őt a Forma-1-be. Ő már egy pár éve a csapattal van, és a mai napig egy befektetés volt. Boldogan jelentem ki, hogy nemcsak a pályán végez remek munkát, hanem azon kívül is, mivel meglehetősen sikeresen szereztünk támogatást Finnországban. Ez nem mellékes – nagyon is alapvető dolog.”
 
„Mindig is próbáltunk egy profitképes entitás lenni, és elmondhatom – és ez hivatalos, mivel nyílt cég vagyunk -, nem kétség, profitképesek vagyunk.”
 
„Szóval kereskedelmi szempontból nem karakiri lépés az, hogy Valtteri csatlakozik a fedélzetre”-jelentette ki Wolff.
 
„Az, hogy nálunk versenyez, remekül meg van alapozva, és ennek így is kell lennie. Ez egy nagyon gondos és hosszú távra szóló döntés.”
 
Nyilvánvaló, hogy Maldonado maradása legalább annyira köszönhető a tempójának, mint annak a 27 millió fontnak, ami a PDVSA-n keresztül érkezik a csapathoz. Wolff védelmébe vette a versenyzőt, akit többször büntettek a stewardok, mint ahányszor pontot szerzett ebben az évben.
 
„Inkább rendelkezek olyasvalakivel, akinek megvan a tempója, nehéz a jobb lába, és hajlamos a hibázásra, semmint olyasvalakivel, akinek nem tudod felhozni a tempóját. Vagy rendelkezel vele, vagy nem, és Pastor érettebb lett az év során, annak ellenére, hogy elég nehéz idők voltak”- mondta Wolff a venezuelairól.
 
„Nagyon sokat tanult a hibáiból, elismerte őket, ami mindig is nehéz egy versenyző számára, és egy sokkal fejlettebb Pastort fogunk látni a következő évben”- zárta a Williams embere.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Maldonado: Sok dolgot taníthatok Bottasnak
Következő cikk Alguersuari: Vettel megérdemelten lett bajnok

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország