Williams-vezér: Bármi lehetséges az első kanyaros ütközéstől a dobogóig

George Russell remek eredménye után azonnal megszólalt a Williams-vezér Jost Capito is, aki szerint ha eddig nem is dőlt el a fiatal tehetség sorsa a jövőjét illetően, akkor most már nincs miről beszélni.

George Russell, Williams FW43B

George Russell, Williams FW43B

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Williams-vezér Jost Capito még mindig alig akarja elhinni, hogy ilyen remek eredményt ért el a csapat, jelentős részben George Russellnek köszönhetően, de azt is elárulta, hogy ezzel minden bizonnyal eldőlt a fiatal brit tehetség sorsa.

„Még mindig nem hiszem el” – jelentette ki Capito a Sky-nak. „Azt hiszem, hogy sokat dolgoztunk a stratégián, hogy miként csináljuk. És a Q3-ban nem volt semmi veszítenivalónk, már maga a Q3-ba való bejutás is hatalmas siker a számunkra.”

„Meg akarjuk tartani őt természetesen, de azt hiszem, hogy a mai eredménye után, ha Toto nem hozta meg még a döntését, ez még inkább a Mercedes felé fogja lökni” – jelentette ki Capito Russell remek szereplésére reflektálva.

„Ebben az esetben mi, azaz főként én boldogan fogom őt nézni a Mercedesnél. A tehetsége olyan nagyszerű az életkora mellé, megérdemli, hogy olyan autóban legyen, amely képes bajnokságokat nyerni, és én maximálisan támogatom ebben.”

Még több F1 hír:

Capito a Motorsportnak adott exkluzív interjújában már azt fejtegette, hogy milyen eredményt érhetnek el a holnapi nap során a versenyen. A Williams-vezér szerint bármi lehetséges az ütközéstől a pódiumig.

„Bármi lehet az első kanyaros ütközéstől egészen a dobogóig. Minden lehetséges, ez a versenyzés. Az a nagyszerű dolog a versenyzésben, hogy nem lehet megjósolni előre (a végkimenetelt). Ilyen körülmények vannak itt, és azt hiszem, ez teszi a Forma-1-et és a versenyzést általánosságban nagyon különlegessé.”

Helmut Marko szerint több tartalék van náluk, mint a Mercedesnél

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso a gyenge időmérő ellenére is „sok lehetőséget” lát a futamban
Következő cikk A Ferrari kicsit eltaktikázta magát az időmérőn, ezért nem sikerült a Q3

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország