Forma-1 Azeri Nagydíj

Williams: Sainz leigazolása csak egy lépés a siker felé vezető úton

A Williams csapatfőnöke, James Vowles szerint Carlos Sainz leigazolása csak „egy lépés a nagyjából ezerből”, ami a csapatnak a Forma-1-ben a sikerhez kell.

James Vowles, Team Principal, Williams Racing

James Vowles, Team Principal, Williams Racing

Fotót készítette: Williams

Vowlesnak, aki 2023 elején vette át a gyeplőt a legendás, de szenvedő brit csapatnál, az a feladata, hogy ismét régi fényét hozza vissza az 1980-as és 1990-es évek egyik legnagyobb gárdájának. Bár a csapat valóban mutatta jelét a fejlődésnek az irányítása alatt - tavaly a hetedik helyre jutottak a konstruktőrök között -, idén csak kilencedikek, mindössze hat ponttal 16 futam után.

Vowles azonban továbbra is optimista a csapat hosszútávú vízióit illetően, még ha úgy is tartja, hogy időbe telik egy rendszeresen bajnoki címért küzdő gárda alapjait lefektetni. Alex Albon nemrég 2027-et jelölte meg az első szezonként, ahol sikereket érhetnek el, Vowles azonban ezt túl optimistának minősítette, amikor szembesítették vele:

„Ejha, nem tudtam, hogy ezt mondta. Ha tőlem akarnak egy dátumot hallani, inkább 28-at mondtam volna, de a lényeg, hogy addig is jó úton kell maradni. Elég komoly beruházások zajlanak, a menedzsment is épül, ezek 26-ban és 27-ben indulnak.”

 

„A Forma-1-ben időbe telnek ezek a dolgok. Választhatunk rövidebb utat néhol és biztos lesz még gyorsabb is az autó, de akkor nem lesznek a helyén az alapok és egy ponton össze fog omlani az egész.”

„A Forma-1-ben a siker titka, hogy mindent eltaláljunk, ne csak egy évig, hanem nagyon, nagyon sokáig előre. 28 lenne az, amikor magabiztosan a szemetekbe nézve azt tudom mondani, igen, sikeresek leszünk.”

Ehhez az egyik kulcslépés a Williams számára Sainz leigazolása, aki 2025-ben csatlakozik a csapathoz. A Ferrari 30 éves, háromszoros futamgyőztes versenyzője annak ellenére a Williamst választotta, hogy számos másik csapat kereste őt. Vowles szerint ez egy nagyon fontos lépés a csapat jövőjét illetően, de fenntartja, a tapasztalt és tehetséges spanyol megszerzése ellenére sem szabad előre ünnepelniük:

„Amikor aláírtuk, a fellegekben jártam, ő is tudja ezt. Amikor elmondtam a gyárnak, ami gyakorlatilag ott helyben megtörtént, kiélveztem a pillanatot. Az ilyenek nem sokszor jönnek el egy ember karrierjében, amikor egy olyan fontos döntést hozol meg, ami teljesen megváltoztatja egy szervezet irányát.”

Vowles azonban továbbra is nagyban gondolkodik és úgy látja, Sainz leigazolása csak egy a sok lépés közül, ami a Williams és a rajtrács eleje között van: „Carlos remek szerzemény, briliáns versenyző, de csak egy lépés, amivel a csapat közelebb kerül az élmezőnyhöz. Majd akkor ünneplem, ha úgy fogadnak, hogy gratulálnak, amiért a Williams újra a bajnoki címért harcol.”

Közben Adrian Newey úgy döntött, az Aston Martinhoz igazol, itt le is írtuk, miért.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk TV-közvetítés: F1-es Azeri Nagydíj
Következő cikk Ehhez az F1-es rekordhoz kerülhet közelebb Verstappen egy különleges bakui teljesítménnyel

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország