Williams: Russell tempója eddig azt mutatja, elengedése tökéletes döntés volt

A Williams csapatvezetője, Simon Roberts szerint George Russell elképesztő debütálása a pénteki szabadedzéseken azt mutatja, hogy elengedni őt a Lewis Hamilton hiányával megüresedő Mercedes-ülésbe tökéletes döntés volt.

George Russell, Mercedes-AMG F1 in his car

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Russell nyerte az első, majd a második szabadedzést is Szahírban pénteken, miután lehetőséget kapott a Mercedes W11-es vezetésére, bár csapattársának, Valtteri Bottasnak törölték a leggyorsabb körét, miután kiszélesítette a 8-as kanyart.

Russellt egy teljes napig tartó keddi megbeszélés után engedte el a Williams, mielőtt a szükséges papírmunkát befejezték volna szerda éjjel. „Azt gondolom, ez elképesztő” – mondta Roberts. „Biztos vagyok benne, hogy nem is álmodhatott volna jobb kezdésről.”

„A teljesítménye arról árulkodik, hogy tökéletes döntést hoztunk azzal, hogy megadtuk neki ezt a lehetőséget.”

„Sportolói oldalról nézve is egy óriási esély ez neki, és kívánjuk, hogy kihozza belőle a lehető legtöbbet. Erősebbnek fogja magát érezni, és mi pontosan ezt akarjuk, bár benne van, hogy frusztráltabb lesz, mikor vissza kell ülnie a mi autónkba.”

Még több F1 hír:

„Egyébként ez nekünk is segít az autó fejlesztésében, szóval a legjobbakat kívánjuk neki. A teljes csapat mellette áll, és ahogy azt már George is kiemelte, még mindig Williams-pilóta, és vissza fog jönni nekünk segíteni.”

Roberts egyébként nem tudta, hogy Hamilton koronavírustesztje pozitív lett egészen addig, amíg a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff fel nem hívta őt és javasolta neki, hogy Russell legyen a helyettesítő pilóta.

A Williams beleegyezése is kellett, hogy Russell elmehessen, ráadásul a tartalékpilótát, Jack Aitkent is fel kellett menteni F2-es kötelezettségei alól, ugyanis ő a Campos pilótája a sorozatban. Jelenleg a 14. helyen áll a bajnokságban 48 ponttal és két dobogóval, mindkettőt Silverstone-ban szerezte.

„Kedden korán keltem és már dolgoztam. Nem is néztem a híreket, szóval nem tudtam Lewisról. Kaptam egy SMS-t róla pont Toto hívása előtt, aztán megnyitottam a híreket, és szinte egyből jött Toto hívása, onnantól kezdve meg nekiálltunk egyeztetni” – mesélte Roberts.

„Évek óta nagyon közel állunk a Mercedeshez, ők szállítják nekünk a motort 2014-től kezdődően. Szóval egyértelmű volt, hogy előbb-utóbb lesz egy ilyen beszélgetésünk, és végül minden jól sült el, nehézségek nélkül” – tette hozzá.

 

„Jackkel kapcsolatban csak az volt kérdés, bevehetjük-e a buliba, de mivel ő a tartalékpilótánk, elég egyértelmű volt. Egész egyszerű ezt megtárgyalni, ha mindenki egyetért mindenben.” Roberts még hozzátette, hogy a részletek megbeszélése igen sok időt vett igénybe.

Az a kérdés is felmerült, hogy a Williams gondolkozott-e másik pilótán: „Gondolkodtunk rajta, de amint megtudtuk, hogy Jacknek nincs különösebb gondja egészségügyileg és szerződésileg, nem volt szükség másik versenyző keresésére.”

„Egyszerre beszéltem Jackkel és Totóval, meg még jónéhány emberrel, akikkel egyeztetni kellett. Épp ezért azt mondtam neki, hogy valószínűleg jöhetsz, de még nem értünk a dolgok végére. Viszont nagyon izgatott lett, nem is tudott hirtelen mit mondani.”

„Szegény Jacknek egyébként a következő reggelig kellett várnia, mire megkapta a hírt, hogy biztosan ő ugorhat be George helyére. Minden jogi kérdést elrendeztünk a két pilótával kapcsolatban éjszaka, természetesen ez a rész tovább tartott, mint szerettük volna.”

Roberts hozzátette, hogy Aitkent felkészíteni nem volt megerőltető, mivel ismeri a teljes csapatot. „Már ült korábban az autóban, ugyanis ő vezetett az első szabadedzésen a Stájer Nagydíjon. Nekünk nem volt gondunk az üléssel sem, mint George-nak, mivel volt ülésünk előkészítve, Jacknek pedig megvolt a teljes készlete.”

„Szóval csütörtök reggel neki is álltunk a felkészítésének, megbeszéltük, mi a helyzet az autóval és beállítottuk az ülését is. Tesztelni az első szabadedzésen és versenyezni vasárnap két teljesen különböző dolog. Próbáltunk lépésről lépésre haladni a felkészítésével.”

„Magabiztosak vagyunk, mert tudjuk, hogy jó pilóta. Neki csak vezetnie kell, jó értelembe véve megpróbálunk minden másról mi gondoskodni, és támogatjuk őt ott, ahol csak tudjuk, és jó teljesítményt várunk tőle” – zárta le Roberts.

Érdekes teória Russell beugrásával kapcsolatban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Verstappen nyerte az utolsó gyakorlást Bottas és Gasly előtt, dráma Vettelnél
Következő cikk Motorcsere Vettelnél az időmérő előtt, büntetés viszont nincs

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország