Williams: nincs krízis, a szennyest pedig nem teregetjük ki

Claire Williams elhatárolódott attól, hogy krízishelyzetként jellemezze a csapatnál kialakult állapotokat, azt pedig végképp nem szeretné, hogy a nyilvánosság előtt rendezzék az ügyeiket.

George Russell, Williams FW42

George Russell, Williams FW42

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Szerda délután pályára gurult az FW42, de közel sem beszélhettünk rendes tesztnapról, sokkal inkább egy shakedown zajlott Russellel a volán mögött. A Williams jelentős hátrányba került a csúszással, hiszen csak a negyedik tesztnapon kezdhetik meg az érdemi munkát, fontos alkatrészek is csak ma kerülnek fel a kocsira - a helyettes csapatfőnök sem szépíti a történteket.

„Azt mondanám, hogy fut egy autónk a pályán, újra sínen vagyunk”- mondta Williams. „Még mindig vár ránk tennivaló. Ugyanakkor mindig is azt mondtuk, hogy hosszú út áll előttünk.”

„Azt mondtuk, időbe fog telni, mire ismét összerakjuk ezt a csapatot, munkába fog telni. Tavaly eljutottunk (az idei) autó megépítéséhez, de közben zajlott az említett folyamat is, és egyértelmű, hogy ez így a Williams számára sem megfelelő. Még nem ütöttük nyélbe a dolgot, el kell végeznünk némi munkát, hogy biztosra menjünk, mindez eleget tesz a 2020-as céloknak. De ehhez időre van szükség.”

„Nincs szó krízismódról”- tette hozzá Williams. „Egy út áll előttünk, ráléptünk, és biztosra kell mennünk, minden a célnak megfelelő: szóval nem követjük el ezeket a hibákat a jövőben, egy jobb versenyautót produkálunk, és több sikert érünk el a pályán.”

Ugyan a paddockban rögtön felmerült, hogy veszélyben van Paddy Lowe pozíciója – aki szerdán mégsem nyilatkozott a sajtónak, inkább a munkára koncentrált -, Williams nem akar ujjal mutogatni a kollégákra.

„Nagyon sok tényező játszik közre benne, de nem gondolom, hogy illő lenne kiteregetni a szennyesünket”- véleményezte a helyettes csapatfőnök. „Nem helyes ezt tenni azokkal az emberekkel szemben, akik Grove-ban dolgoznak. Egyszerűen rosszul csináltuk. Helyre kell hoznunk ezt. Remélhetőleg sokkal sikeresebb Williamst fognak látni az elkövetkező években.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Haas végre megoldaná a "gyerekbetegségeket"
Következő cikk Az austini pálya 25,8 millió dollártól eshet el

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország