Williams: Nem fogjuk elkapni az Alpine-t 2024-ben

A Williams-vezér James Vowles nem gondolja úgy, hogy az Alpine elérhető távolságban lesz hozzájuk a 2024-es szezonban, azonban hosszabb távon mindenképpen oda szeretne érni az élmezőnybe.

James Vowles, Team Principal, Williams Racing, Logan Sargeant, Williams Racing

A 2022-es utolsó helyezés után nagyot lépett előre a Williams James Vowles irányítása alatt, minek után tavaly már a hetedik pozícióban végeztek. A siker elsősorban Alexander Albon erős pontszerzéseinek volt köszönhető, azonban a grove-i alakulat is egy gyors, megbízható autóval rukkolt elő. De vajon elérhető a hatodik hely a csapatnak 2024-ben?

„Ez nem reális” – jelentette ki Vowles az Alpine utolérésével kapcsolatban. „Ismerem a csapatok közötti valódi különbséget, és tudom, hogy milyen ütemben fejlődünk. És amin változtatni szeretnénk, az még túl messze van ahhoz, hogy idén megtehessük ezt a lépést.”

„Biztos vagyok benne, hogy jobbak leszünk, de nem fogok semmi olyat tenni, ami veszélyezteti a hosszú távú célunkat” – vélekedett a grove-i alakulat vezetője, aki tehát igyekszik elkerülni azt a csapdát, amibe pont az Alpine került.

A francia gárda ugyanis egy 100 futamos tervvel szeretett volna visszajutni a csúcsra, ám egyelőre nem látszik a fény az alagút végén, ugyanis idén az Alpine a konstruktőrök között a hatodik helyen végzett, a felsővezetést pedig szisztematikusan lecserélték az idény folyamán.

A Mercedesnél korábban fő stratégaként dolgozó Vowles a Williamsnél is egy hasonló struktúrát próbál megvalósítani, ami egyre biztosabb alapokon áll, azonban nem akarja elsietni a változtatásokat.

„Furcsán hangzik, de nem akarok semmit lemásolni. Akkor nem tanulnék semmit az új csapatról, és kihasználatlanul hagynám az erősségeit. A régi csapatomnál szerzett tapasztalataim csak egy referencia, de ez nem vezet sehova a Forma-1-ben.”

Eközben az egykori Toro Rosso-vezető határozottan kijelentette, hogy Max Verstappen egy Forma-1-es versenyző, míg ennek tükrében Lewis Hamilton már inkább egy márkát képvisel.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egykori F1-es tulajdonos: „A Red Bullnál becsületes emberek dolgoznak”
Következő cikk Alonso üléspróbán járt az Aston Martinnál

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország