Williams: nem az autónk fejlesztése miatt szerzünk pontokat

A Williams csapatfőnöke, Jost Capito szerint szó sincs arról, hogy nagy erővel fejlesztették volna a 2021-es Forma-1-es autójukat, a sikereiket szerinte a csapat átalakításának köszönhetik.

George Russell, Williams FW43B, on the grid

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A 2021-es Williams FW43B továbbra is magával hordozza elődeinek rossz tulajdonságait, mint például az ideálistól messze lévő légellenállás-leszorítóerő arányt, így a Mercedes-motor ellenére is gyengébb végsebességet.

Az autó utoljára Bakuban, az Azeri Nagydíjon kapott egy komolyabb fejlesztési csomagot – az új bargeboarddal az autóra jellemző szélérzékenységi problémákat próbálták orvosolni.

Az eredmények azonban a körülményektől sem függetlenül elkezdtek „záporozni” a Williamsnél az utóbbi két és fél év pályán mutatott kilátástalansága után: 23 pontot szereztek 5 verseny alatt, és stabilan tartják a konstruktőri bajnokság 8. helyét.

A Williams csapatfőnöke és vezérigazgatója, Jost Capito szerint ez pedig egyértelműen a csapat vezetőségét érintő átalakításának köszönhető: még júniusban menesztette a McLarentől tavaly érkezett Simon Robertset, egyben átalakította a brit mérnök által tartott, az F1-ben egyedülálló csapatfőnöki szerepkört is: a versenycsapat technikai igazgatását Robertstől visszakapta a technikai igazgató FX Demaison.

Még több F1 hír:

„Átalakítottuk a szervezetünket, a belső kommunikációt, a felépítést, a felelősségeket, ennek eredményeként pedig sokkal jobban dolgozunk csapatként” – idézi Capitót a MotorsportWeek.

„Megváltoztattuk egy kicsit a stratégiánkat is, mondjuk úgy, hogy proaktívabban, agresszívebben gondolkozunk.”

„Sikerült büszkébbé tennünk a csapatot, és ki merjük mondani, hogy másképpen fogunk csinálni egyes dolgokat. Amikor a 9. leggyorsabb autóval rendelkezel, megteheted, hogy kipróbálsz olyan dolgokat is, amiket mások nem mernének.”

„Szerintem a csapat sokkal jobban dolgozik együtt, és őszintén, engem is meglepett, hogy mennyivel gyorsabbá tudod tenni az autódat anélkül, hogy bármit is megváltoztatnál rajta.”

Gasly reagált Horner szavaira a 2023-as Red Bull-os esélyei kapcsán

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szafnauer: Whitmarsh érkezése nincs hatással az én szerepkörömre
Következő cikk Fittipaldi szerint így tudna még fejlődni Max Verstappen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország