Williams: „Megőrjít”, hogy elvesztettük Stroll támogatását

Claire Williams, az édesapja által alapított F1-es csapat korábbi helyettes csapatfőnöke elismerte, már bánja, hogy elveszítették Lawrence Stroll támogatását, mielőtt el kellett volna adniuk az istállót.

Lawrence Stroll, Owner, Aston Martin F1 Team

Lance Stroll a Williamsnél mutatkozhatott be a Forma–1-ben 2017-ben, ezt pedig sok szempontból édesapja pénzügyi támogatásának köszönhette. 2018 azonban már nem sikerült erősen a grove-i alakulat számára, idősebb Stroll pedig megvette a csődeljárás alá került Force Indiát, majd Racing Point néven vitte tovább az alakulatot, ahová fiát is áthozta 2019-re.

Azóta pedig tudjuk, mi történt. A Racing Pointból 2021-ben Aston Martin lett, és óriási beruházások és befektetések indultak meg a csapatnál, ahová jövőre Adrian Newey is megérkezik.

 

Williams most elismerte, sajnálja, hogy nem tudta Strollt az istállónál tartani, amikor még ő vezette a csapatot. „Megőrjít a dolog, mert Lawrence velünk volt” – nyilatkozta a Business of Sportnak. A Williams családnak 2020-ban aztán el kellett adnia az F1 egyik legsikeresebb istállóját, mivel a pandémia és a főszponzor kiválása miatt már nem tudták tovább finanszírozni a versenyzést.

Így került a Dorilton Capital kezébe a nagymúltú gárda, azóta pedig lassú javulás figyelhető meg. „Egyszerűen elfogyott a pénzünk. A 2019-es szezonra volt egy névadó szponzorunk (Rokit), aztán az év második részében a 2020-as kifizetésekről beszéltünk, megvolt a szerződés, de végül sosem kaptuk meg a pénzt.”

„Amikor elveszítesz egy névadó szponzort, amikor nem fizetnek; és most már egyértelmű, bírósági eljárást kezdeményeztünk és győztünk. Nagyjából 30 millió fonttal tartoznak, ami csak a fele annak, amennyivel ténylegesen tartoztak, de a bírósági ítélet így határozott. Mindez nagyon komoly lyukat hagyott a 2020-as költségvetésünkben.”

A koronavírus Williams elmondása szerint az utolsó szög volt a koporsóban, így kénytelenek voltak eladni az istállót, és saját elmondása szerint soha egyetlen olyan pillanat nem volt, amikor örült volna annak, hogy így alakult.

„Minden egyes nap azzal a szívfájdalommal élek, hogy elveszítettük. Ezt a döntést nem a család hozta meg azért, mert már elegünk volt a Forma–1-ből, vagy mert meg akartunk gazdagodni. Mindenki maradni szeretett volna. Ez volt az életünk, ez volt a terv. Vezetni akartam ezt a csapatot, hogy aztán a fiamnak vagy az unokafivéreimnek adhassam át.”

Williams annak viszont legalább örül, hogy jó kezekbe került az istálló, amely továbbra is az ő családnevüket viseli, és a jövőben talán ismét visszatérhet majd a mezőny első felébe. Az eladás mellett azonban az egyetlen bánata az, hogy nem tartott meg egy apró tulajdonrészt a csapatban. „Eléggé fáj, hogy a megállapodás részeként nem mondtam, hogy meg szeretnénk tartani öt százalékot, de már mindegy.”

Csapatfronton érdekes hír érkezett a Szingapúri Nagydíj után, ugyanis lehetséges, hogy a mezőny sereghajtója ismételten nevet fog váltani.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo hálás a szurkolóknak, de nem tartja sokra a "díjat"
Következő cikk Piastri csalódott: Jobban örültem volna az első helynek

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország