BRÉKING

Williams: Massa nem vízhordó és Bottast visszaküldtük volna mögé, ha...

A Williams F1 Team tagadta, hogy Valtteri Bottas előrébb foglalna helyet a hierarchiában, és Felipe Massa ugyanabban a bánásmódban részesül, mint a finn csapattársa.

A tapasztalt brazil versenyző nagyon magabiztosan szerződött a Williams istállóhoz. Sokak szerint ez Massa utolsó utáni lehetősége, mivel a 2009-es súlyos balesetét követően nagyon gyengén teljesített. Eddig a pontig a Ferrari ex-versenyzője rendre úgy nyilatkozott, hogy nagyon jól érzi magát az új környezetben.

Az első versenye nem úgy sikerült, mint azt elképzelte, miután Kamui Kobayashi egy fékhiba miatt kilökte őt a startnál. Ma Malajziában már célba tudott érni és pontot is szerzett, de talán nem számolt azzal, hogy Bottas komoly tempót diktál majd, aki Melbourne-ben a hibája nélkül akár még a dobogóra is felállhatott volna.

Ezen a versenyen Sepangban a Williams egyértelmű utasítást adott a brazilnak, hogy engedje el a finnt, mert gyorsabb, akinek esélye lehetett volna arra, hogy megfogja Jenson Buttont a McLarennel. Végül Massa nem teljesítette a kérést. A futamot követően a brazil és a finn is elmondta ezzel kapcsolatban a véleményét.

Bottas a sajtótájékoztatón elárulta, az utolsó két körben már nem előzhetett.

„Volt egy eligazítás a csapatnál, de erről még tisztességesen nem beszélgettünk. Majd később ezt is meg fogjuk tenni, de valahogy sejtettem, hogy ismét előkerül ez a kérdés. Az utolsó két körben már nem előzhettem. Most ki fogjuk elemezni a helyzetet, és megbeszéljük a dolgokat, hogy a következő alkalommal ne fordulhasson elő hasonló és tudjuk, hogy az adott helyzetben mit kell tennünk. Talán így több pontot szerezhetünk, és ez fontosabb, mint bármi más.”

Massa sem mondott sokkal többet:

„Korábban már tisztáztam a helyzetet. Nincs problémám a csapattal és a csapattársammal sem. Nagyon nyugodt a hangulat.”

Rod Nelson, a Williams mérnöke:

„Szerettünk volna lehetőséget adni Valtterinek, hogy megfogja Buttont a McLarennel. Úgy láttuk, hogy mindez lehetséges, emiatt döntöttünk így. Ha ez két-három körön belül nem sikerült volna, akkor visszaállítottuk volna az eredeti sorrendet. Minden csapatnál így megy ez.”

Nincs szó arról, hogy valaki első, vagy másodszámú versenyző a Williamsnél.

„Egy versenyzőnket sem emeljük a másik fölé. Csak a versenyen kialakult helyzetet nézzük és azt, hogy mi a legjobb a csapatnak. A Williamsnél nincs olyan, hogy első, és másodszámú versenyző. Két első számú versenyzőnk van! Jelenleg nincs értelme csapatutasításoknak.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: Soha ezelőtt nem vezettem még ilyen jó autót!
Következő cikk A McLaren nem bünteti meg Magnussent

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország