BRÉKING

Williams: Massa még csak pontot sem szerzett Oroszországban

A Williams F1 Team brazil versenyzője minden tőle telhetőt megtett, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy a pontszerzők között végezzen.

Felipe Massa az orosz időmérő edzésen technikai gondok miatt már a Q1-ben búcsúzni kényszerült, mely gyakorlatilag megpecsételte a sorsát a vasárnapi futamot illetően, amit így csak a 18. rajtkockáról kezdhetett meg.

Massa a meglepően unalmas Orosz Nagydíjat végül a 11. helyen zárta, így lemaradt a pontszerzésről, míg a finn csapattársa ismét ott volt a dobogón.

„Nagyon csalódott vagyok a hétvége miatt, mivel ez egy újabb olyan nagydíj volt, amikor is harcban lehetettem volna a dobogóért. Szomorú vagyok emiatt, mivel a technika szólt közbe, ami ellehetetlenítette a helyzetemet az időmérőn és csak a mezőny végéről vághattam neki a versenynek.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Én azonban nem adtam fel, és sikerült is felzárkóznom, de sajnos gondjaim akadtak a forgalommal, ami rossz hatással volt a gumikra, még akkor is, ha itt a degradáció normál esetben minimális. A tempóm jó lehetett volna, de nem volt szerencsém a forgalommal.”

„Szóval sajnos ez nem az az eredmény, amire számítottam, vagy amit szerettem volna, de a csapat és Valtteri sikerének örülök. Sok pontot szereztünk, de ennél sokkal több is lehetett volna.”

Massa az Amerikai Nagydíj előtt 71 ponttal a 9., míg Bottas a 4. 145 egységgel. A csapatok versenyében a Williams 216 pontot számol a 3. helyen a Ferrari (188) előtt és a Red Bull (342) mögött.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Red Bull: Gratulálunk a Mercedes címéhez, amit megérdemeltek, de jövőre vissza akarunk vágni!
Következő cikk Alonso: Nem hiszem, hogy jövőre egy Mercedes motorral felszerelt autót fogok vezetni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország