BRÉKING

Williams: Massa lemaradt a dobogóról, Bottas csak 5. lett Austinban

Sokáig úgy tűnt, hogy Felipe Massa dobogóra állhat a Williamsszel, ám végül a brazilnak csalódnia kellett és a 4. pozícióban ért célba a finn csapattársa, Valtteri Bottas előtt.

Felipe Massa

Remek lett volna dobogóra állni, de sajnos ez ma így alakult. A Mercedes tempója rendkívül erős volt, de úgy gondolom, hogy a Red Bullt legyőzhettük volna. Az autónk elég versenyképes volt, és képesek voltunk harcban lenni a dobogóért, de nem végig.

Lehetséges, hogy a stratégiánk jobban is alakulhatott volna a bokszban, de utólag már könnyű jó döntéseket hozni. Szóval gyorsabbak is lehettünk volna, de legalább a két Ferrari előtt értünk célba és képesek voltunk növelni az előnyünket a harmadik helyen a konstruktőrök bajnokságában, aminél nincs fontosabb most.

Összességében örülök ennek a negyedik helynek, mert úgy érzem, hogy jó munkát végeztem. A rajtom jól sikerült, és volt pár izgalmas pillanat, amit élveztem. Most azonban a hazai versenyem következik Brazíliában, amit nagyon várok már. Fantasztikus lenne, ha ott is harcban lehetnénk a dobogóért és a végén felállhatnánk a pódiumra.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Valtteri Bottas

Ez egy jobb verseny is lehetett volna számomra. A rajtom nem volt valami jó, és rögtön teret vesztettem az előttem lévőkhöz képest. A Red Bull ma egy másik utat követett a taktikában és képesek voltak legyőzni bennünket, legalábbis az egyik autójukkal biztosan.

Az eltérő gumistratégiával a Red Bull agresszívebb tudott lenni, így a tempójuk is más volt. Annak azonban nagyon örülök, hogy a két Ferrari előtt érhettünk célba, miközben növeltük az előnyünket. Ez most kiemelt fontossággal bír, mivel meg akarjuk tartani a harmadik helyünket.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Santander marad a Ferrarival, hiába Alonso távozása
Következő cikk Alonso a lehető leghamarabb elhagyná a Ferrarit és megkezdené a munkát a McLarennél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország