Williams: ez a két dolog volt az „utolsó szög a koporsónkba”

Claire Williams tisztán látja, hogy milyen tényezők vezettek ahhoz, hogy tavaly el kellett adniuk a családi istállót, és kihangsúlyozta, hogy a 2020 eleji eseményeknek milyen katasztrofális következményeik voltak rájuk nézve.

Claire Williams

Fotót készítette: GP Racing

Claire Williams, a legendás csapatalapító, Sir Frank Williams lánya nemrég a brit The Spectatornak adott hosszabb interjút, melyben több, a csapat eladásával, valamint a saját helyzetével kapcsolatos témára is kitért.

Szerinte a grove-i istállónál nagyjából egy évvel ezelőtt még bármi elképzelhetőnek tűnt. Akár tovább is folytathatta volna a családi történetet, ha lett volna rá elég ideje és eszköze, hogy mindezt megvalósítsa. Történt azonban két esemény, amelyek miatt sajnos összedőlt az eleve ingatag lábakon álló építmény.

„A tavalyi év elején úgy gondoltuk, hogy léptünk előre egyet. Utána viszont problémánk adódott a névadó szponzorral, ami miatt a költségvetésünk jelentős csorbát szenvedett. Ezt követően pedig beütött a járványhelyzet.”

„Két igazán nehéz éven voltunk túl, azt gondoltuk, hogy a megfelelő irányt vettük, és visszahoztuk a csapatot oda, ahová akartuk, ráadásul előre is léptünk valamennyit.”

Még több F1 hír:

„Átlagban egy másodperccel, de bizonyos pályákon akár másféllel is gyorsabbak voltunk tavaly, köszönhetően a sok munkának. Aztán viszont megkaptuk ezt a két utolsó szöget a koporsónkba.”

„Családi szinten elértük az út végét 2020-ban. Fel kellett adjuk, és olyanokat engedni érvényesülni, akik be is tudtak fektetni, mert megvan rá a pénzük, és nem kell szponzoráció vagy hasonlók után kutatniuk. Időt tudnak nyerni, hogy megmászhassák az F1-es ranglétrát.”

Mielőtt megszenvedték volna a névadó szponzor, a ROKiT meghátrálását, valamint a koronavírus által okozott krízis súlyos következményeit, Williams úgy gondolja, hogy egy olyan F1-es autónak az árát fizette meg, amely egyre inkább komplexebb lett technikailag.

Eközben pedig ajtót nyitott olyan lehetőségek felé, amelyeket sosem vettek igazán fontolóra Grove-ban, ahol a független csapatstátusz továbbra is elsőbbséget élvezett, míg el nem kellett adni az istállót 2020 nyarán.

 

„A mezőny legjobbjai félmilliárd dollárt költöttek a mi 120 milliós költségvetésünkhöz képest. Ez már a kezdetektől nem fair, és így nehéz igazán harcba szállni. Amikor ebben a helyzetben vagy, akkor nehéz ismét rátalálni a helyes útra. Közben belső nehézségeink is voltak a személyzettel.”

„Itt voltak ezek a technikailag nagyon bonyolult és összetett szabályok, amelyek évről évre csak tovább romlottak, egy idő után pedig már nem tudtunk lépést tartani ezzel a Williamsnél.”

„A listázott elemek száma jelentős mértékben csökkent. Más csapatok, akik kevesebb ideje vannak az F1-ben és nem volt elég forrásuk, megvehették ezeket az alkatrészeket jobb csapatoktól, ami révén sokkal gyorsabban tudtak hatékonnyá válni, szinte lerövidítve a folyamatot.”

„Mindezen dolgok összességével kellett szembenéznünk, és végül a mezőny legvégére kerültünk. Miután már ott vagy, kevesebb bónuszt kapsz, a szponzorok sem érdeklődnek annyira, a költségvetés egyre kisebb lesz, és nem tudsz ebből kikerülni sehogy sem.”

„A Forma–1-ben viszont képesnek kell lenned költekezéssel visszahoznod magad valahogyan” – zárta gondolatát Claire Williams, aki ismét elmondta, hogy látott esélyt az istálló javulására, de a 2020 elején történt események éppen a legrosszabbkor jöttek számukra, így nem volt végül más választás, csak a csapat eladása.

Nem minden F1-es világbajnok tudott megragadni élcsapatnál


A Le Mans-i 24 órás verseny eddigi összes győztes autója

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc-t nem érdekli a sztárság
Következő cikk Jordan: Hamilton nélkül nem lehet ilyen sikeres a Mercedes

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország