Williams: az utóbbi két futam „egyértelmű fordulópontot” jelentett Sargeantnek

A grove-i alakulat vezető teljesítménymérnöke, Dave Robson szerint az utóbbi két F1-es hétvégén egyértelműen látható volt Logan Sargeant fejlődése.

Logan Sargeant, Williams Racing

Az amerikai újoncról hajlamosak vagyunk keveset beszélni, hiszen általában a mezőny végén tanyázik, még nem szerzett idén pontot, és a csapattársa, Alex Albon is rendszeresen legyőzi őt. Az év első harmadában pedig néhány kisebb villanás mellett elég sok hibája és autótörése is volt.

Ausztriában és Silverstone-ban viszont mintha a gázba taposott volna, hiszen előbbi viadalon a 13., míg az utóbbin a 11. tudott lenni, ráadásul akkor csak négy másodpercre volt a 10. Carlos Sainztól és ezzel élete első pontjától. Robson elismerte, hogy ebben a javulásban vélhetően annak is szerepe volt, hogy most már a Sargeant által jobban ismert európai helyszíneken versenyez a mezőny.

„Szerintem ez is különbséget jelent. Emellett pedig ott van a tanulás, a tapasztalatok, legyen az jó vagy rossz, hiszen ezek mind értékesek. Remélhetőleg mindez pedig csak a kezdet. A következő kettő még érdekesebb lesz. Olyan pályák jönnek, melyeket ismer, és ahol egészen jónak kéne lennie” – utalt Magyarországra és Belgiumra Robson a Motorsport.com-nak.

„Az autó tempója persze kicsikét változhat majd. A szemléletmód tekintetében viszont az is egy jó tanulási lehetőség, ha az autó nem hozza az elvárt szintet. Egy olyan versenyen is tartania kell Alex tempóját, ahol nem vagyunk annyira erősek, ez viszont másfajta mentális hozzáállást kíván meg.”

Természetesen Robson sem ment el szó nélkül Sargeant legutóbbi két hétvégén mutatott teljesítménye mellett. „Addig a pontig messze Ausztria volt a legjobb futama. Majd az, hogy ezek után Silverstone-ban is jót ment, nagyszerű teljesítmény a részéről. A sebessége nem volt messze Alextől, aki az új első szárnyat használta, míg neki az nem volt fent az autóján.”

„Ez a két nagydíj tehát nagyszerűen alakult, és remélhetőleg egyértelmű fordulópontot jelentenek majd az esetében.” A most hétvégi Magyar Nagydíj vélhetően viszont nehezebb falat lesz az egész Williams számára, hiszen a pálya karakterisztikája nem fog kedvezni az autójuk erősségeinek, de ettől függetlenül érdekes lesz látni, mire lesz képes az amerikai versenyző.

A Williams csapatfőnöke eközben másik versenyzőjüket, Albont méltatta, akivel nagy terveik vannak a jövőre nézve.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1-es csapatok nem tartanak a 2026-os újabb motorháborútól
Következő cikk "Hamis és rágalmazó" hírek jelentek meg De Vriesről, a menedzsere megszólalt

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország