Williams: az emberek elfelejtik a korai sikereimet

Claire Williams úgy hiszi, hogy az emberek többsége egyszerűen elfelejtette, hogy milyen sikereket tudott elérni csapatával, amikor ő lett az istálló helyettes csapatfőnöke, hiszen a rossz idények után sikerült neki felemelnie a Williamst a legjobbak közé.

Claire Williams, Williams Deputy Team Principal with her father Sir Frank Williams, Team Principal

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Sir Frank Williams lánya ténylegesen 2013-ban vette át a csapat vezetését, amikor ő lett a helyettes csapatfőnök, hiszen édesapja már nem tudta úgy ellátni a mindennapi feladatokat, mint korábban.

Ugyan az az év még szörnyen sikerült számukra, de 2014-től jobb idők jöttek. A Williams 2014-ben és 2015-ben is a harmadik helyen végzett a konstruktőri pontversenyben, és 13-szor tudtak dobogóra állni a pilótáik.

Az azt követő két idény sem volt még olyan rossz, hiszen szereztek egy pódiumot, és mindkétszer ötödikek lettek a csapatbajnokságban.

Ezek után viszont eljött a nagy visszaesés, és a legendás alakulat hirtelen a mezőny legvégén találta magát, aminek köszönhetően érkeztek is a kritikák az alakulat és Claire Williams felé is. Ő azonban úgy érzi, hogy nem kap elég elismerést a kezdeti szezonok miatt.

Még több F1 hír:

„A munkám utolsó három éve igazán nehézre sikerült, de voltak enyhítő körülmények azzal kapcsolatban, hogy miért jutottunk odáig akkor. Igazából elfelejtik az emberek, hogy amikor átvettem a csapatot, akkor az előző három szezonban még a kilencedik, nyolcadik és kilencedik helyen végeztünk” – mondta Claire Williams a The Spectatornak.

„Kilenc hónapja vittem én az istállót, és kevesebb mint egy éven belül sikerült a harmadik helyre juttatnom őket, kétszer egymás után. Majd pedig kétszer lettünk ötödikek.”

„Ez nem rossz egy olyan istállótól, amely sokszor volt az esélytelenek helyzetében, jóval kevesebb emberrel és forrással dolgozott, ráadásul töredék annyi pénzből, mint azok a csapatok, akik ellen fel tudtuk venni a küzdelmet.”

2018-tól azonban súlyos lefelé vezető örvénybe keveredtek, és nem sikerült elmozdulniuk az utolsó helyről az utóbbi három évben, ennek is köszönhetően pedig a Williams család végül az általuk alapított gárda eladása mellett döntött.

 

A korábbi helyettes csapatvezető elmondása szerint a gyenge formájuk miatt rengeteg szóbeli bántalmazás érte őt, mielőtt lemondott volna. „Rengeteg támogatást kaptunk, amelynek nagy részét meg is tartottuk a visszaesés első éveiben, de utána az emberek elkezdtek átfordulni kicsit és elsősorban engem vettek célba.”

„Ennek van is létjogosultsága, hiszen én voltam a vezető, én voltam a főnök és a felelősség is az enyém. Ugyanakkor olyan döntéseket hozol akkor, amelyekről azt gondolod, hogy azok a helyes döntések, de végül nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan tervezted, és ez történt az én esetemben is.”

„Én persze elég sok kritikát kaptam emiatt. Elég sokan bíráltak engem. A közösségi médiában pedig rengetegen estek nekem, én azonban próbáltam ezeket kizárni.”

„Ez óriási negatív energiát halmozott volna fel, de nekem a csapatra kellett fókuszálnom, és arra, hogy mindenkinek megmutassam, hogy képes vagyok megcsinálni” – zárta mondandóját Claire Williams, aki tehát úgy véli, hogy az istálló jobb szerepléséért nem kapott elég elismerést, a rossz évekért viszont túl sok kritika jutott ki neki.

10 meg nem valósult F1-es átigazolás...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Mi lett volna, ha… 10 meg nem valósult átigazolás
Következő cikk A Forma–1 „felkészült” a következő női pilótájára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország